Az amerikai ország Québec tartományának negyvenes számú autópályája mellett kapta el a kamera a gyönyörűséges szárnyast, ami a nevét ráadásul pont arról az időjárási jelenségről kapta, ami elterül mögötte:
Robert Poeti kanadai közlekedési minisztert borzasztóan kiverhette az öröm, hogy végre valami izgalmasról számolhat be a Twitterén.
Egy helyi madármegfigyelő szerint a méltóságteljes hóbagoly valószínűleg simán csak egy helyet keresett, ahol megpihenhet.
Szerintem azért tartják vonzónak a sztráda környékét, mert terjedelmes zöldterületek vannak mellette, ahol kedvenc prédájukra, a rágcsálókra vadászhatnak
- mondta a CBC Newsnak az ornitológus Barbara Frei. A hóbaglyok egyébként a legészakabbra élő bagolyfélék, a sarkvidék emblematikus madarai, amik Alaszkától Izlandon át Kelet-Szibériáig költenek. Ez a példány alighanem téli vakációra "ugrott le" Kanadába.(via CBC)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!