Lehet eddig nem is tudta, de a hódok már a spájzban vannak. Egyre több ilyen vízparti rágcsáló él Vas megyében is. Pénteken pedig, az egyik vasi hód segítségre szorult. A pecöli Gyöngyös-parton találtak rá az állatvédők egy hódra, aminek a farkán egy 5 centis seb volt. A hód le volt gyengülve, az embereket gond nélkül engedte magához közel. Az állatot a szombathelyi állatkórházban látták el, majd Budapestre szállították. A teljes felépülése után azonban ismét visszahozzák Pecölbe, ahol eredeti élőhelyén engedik vissza a természetbe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!