Mint azt reggel megírtuk, szerda hajnalra tíz centi hó esett a Kőszegi-hegységben, miután éjjel egy mediterrán ciklon országos csapadékot hozott. A hegységben 500 méter környékén az eső már hóba váltott át, ami vastagon belepte a fákat és az utakat.
De mit sem ér, ha az ember nincs ott. Futkározni kell benne, hóembert építeni, mint Koczka Gabriella olvasónk tette ezt képei tanúsága szerint is. A havat nézni jó, a hóban lenni még jobb, sugallják a fotók.
Sőt, bár nem ez az első hó az országban, de máshonnan még nem érkezett kép arról, hogy hóember készült volna a nagy fehérségből, így önhatalmúlag kijelentjük, az idei szezon első hóembere Kőszegen készült el, és odaadjuk a képzeletbeli aranyérmet is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!