1000 méter fölött igazi tél van, nagy pelyhekben hull a hó a Kékesen. Az ország legmagasabb pontján elhelyezett webkamera felvétele is alátámasztja a hírt, a kekesteto.hu szerint már 21 centis a hóvastagság a csúcson. Ami a folytatást illeti: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton éjszaka északkeleten is megszűnik a csapadék, általában kevés lesz a felhő, főként délnyugaton, délen foltokban köd képződik. Vasárnap a ködfoltok feloszlása után mindenütt változóan felhős lesz az ég, több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A nyugati, délnyugati, vasárnap a déli szél megélénkül; vasárnap elsősorban az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 6 és 12 fok között várható.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!