A VakVagány nevezetű blogot vezető vak, szombathelyi újságírót szinte már az egész ország ismeri, kitartása, életvidámsága és nem mindennapi humorérzéke miatt is. Ezeket pedig mi is megtapasztalhattuk nemrég a gyöngyösfalui Holdfény Ligetben, ahol Niki a Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola Szent-Györgyi Albert Tagintézményének tizedikeseivel nagy fába vágta fejszéjét.
A diákok ugyanis osztályfőnökükkel, Mihalics Hajnallal egy országos pályázaton vesznek részt. Ennek Adj egy ötöst a címe és az a célja, hogy közelebb hozza a fogyatékkal élő emberek hétköznapi életét a középiskolás korosztályhoz. A tanárnőtől megtudtuk, hogy már régóta jó kapcsolatot ápolnak Nikivel, így szinte magától értetődő volt, hogy őt kérik fel erre a nemes feladatra. Nikiből pedig csak úgy dőltek az ötletek, a legmerészebb az volt, hogy biciklire pattanjanak és körbetekerjék a Fertő-tavat. De végül
csak
egy kalandparkra futotta, amit egyébként kitörő örömmel fogadtak a gyerekek.
Niki a főszereplője ennek a napnak, mivel ő vállalta azt, hogy megtanít minket arra, hogy tegyük magunkat hasznossá fogyatékkal élő emberek közelében
– mondta Hajnal, majd a projektről kezdett mesélni:Az a cél, hogy középiskolás gyerekek végrehajtsanak egy projektet egy fogyatékkal élő emberrel.
A tréninget követően, amikor már élesben, a türkíz pályán kellett bizonyítaniuk rátermettségüket, a tizedikesek folyamatosan biztatták egymást és természetesen Nikit is, aki profikat megszégyenítő módon ment végig a pályán. Közben pedig egy-egy jópofa poént is elsütöttek.
Na Niki, meddig várjak még?
– kérdezte valaki, majd Niki csak ennyit válaszolt:Hát, gondoltam előtte még körülnézek egyet.
Miután pedig sikerrel vette az akadályt, elcsíptük Nikit néhány szóra. Közben egyébként kiderült, hogy egyszer már járt a kalandparkban, de az közel sem volt akkora élmény, mint most a diákokkal.
Nagyon szuper volt. Szerintem, ha itt leraknának, akkor 0-tól 24 óráig másznék. Nagyon-nagyon szeretem, nagyon-nagyon jó. Csodálatos érzés. Valószínűleg nem néznek teljesen százasnak, amiért ide hoztam őket, de ezt a korosztályt motiválni kell. Meg egy kicsit inspirálni. Ez egy izgalmas környezet. Az utcán hiába mutatom azt, hogy »Nézzétek, milyen nehéz így közlekedni«, valószínűleg nem fogja őket annyira meghatni. De itt az érzékeik egy kicsit kibillennek, így azért jobban lehet érezni, hogy mi újság akkor, ha egy kicsit nehezebbek a körülmények.
