A holland John Coffey punkzenekar frontemberének kezében mintha egy pillanat alatt egyesült volna az univerzum összes szerencsés energiája. Videó!
Nagyon sokféle dolog tud történni egy fesztiválon, főleg, ha a tömeg + sör viszonylatot nézzük.
A legjellemzőbb a nyakban landoló sör. Kevésbé jellemző, hogy sörrel kínálnak, de megesik. De olyan is van, hogy pont akkor mész el még egy sörért, amikor kezd a zenekarod, és sosem tudsz már visszajutni a harmadik sorba.
Amit viszont David Achter de Molen, punkénekes élhetett most át, na az az, ami legfeljebb szökőévente egyszer esik meg az emberrel. De leginkább sohasem. Az még hagyján, hogy emberünk egy buddhista szerzetes kiegyensúlyozottságával lépdel a tömeg tetején, de amikor feléhajítanak egy pofa sört, ő pedig úgy kapja azt el, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, azt már nehéz kommentálni. Nem is erőszakoljuk meg magunkat, tessék nézni a videót:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!