Holnap esetleg elázhat

Változékony ez a tavasz.

Szombat este az ország területének jelentős részén beborul az ég, éjszaka esőre lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Este délnyugati irányból felhők érkeznek, éjszaka a középső, majd a délkeleti országrészben is egyre többfelé elered az eső. A Dunántúl déli részén jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Az éjszaka második felében északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet. A hajnali órákban már csak a Tiszántúlon maradhat több felhő, és ott reggelig még további eső, zápor alakulhat ki. Késő estére 5–10 fokra hűl le a levegő, éjszaka pedig a hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában 0 és 5 fok között valószínű. Az északi völgyekben gyenge fagy is lehet.

Vasárnap napközben a maximum-hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul, az ország nyugati, délnyugati részein mérhetik majd a legalacsonyabb értékeket. Országszerte hűvös, esős idő várható.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás