Szerdán kezdődik az idei utolsó hazai zenefesztivál

Van, aki az egész országot átutazná érte - és át is kell, hogy a nyarat méltóképpen, a SZINen zárhassa. Azután az ágyban alvás és józanság kilenc sanyarú hónapja következik.

Kilenc hónap sok idő. Pont elég arra, hogy az emberből kivesszen a toi toi WC-k elviselhetetlen bűzének emléke, az iszonyatos tömeg, amin át kell gázolni éjszakánként a nagyszínpad felé. Begyógyul az összes kisebb-nagyobb harci sérülés, amit a koncerteken való tombolásban szerzett, lekerülnek a papírkarszalagok. Az idő megszépíti az emlékeket, amikben következő tavasszal már csak az óriás nutellás palacsinták, a sörös poharakból épített csinos kis tornyok, és a feledhetetlen koncertek szerepelnek. Ilyenkorra már hiányzik a zsongás, a nyüzsgés, az a közvetlen hangulat, ami csak ezeken a helyeken fedezhető fel.

Fesztiválhangulat az idei VOLTról
Nyugat.hu

Utolsó esély - nehéz döntés

Érdemes tehát még utoljára mindenkinek meggondolnia útnak induljon-e holnap Szegedre, mert lehet majd meg fogja bánni, ha az otthonmaradás mellett döntött. Pihenni lesz elég idő télen, amikor úgyse tud mást csinálni, csak az ablakon kifelé bámulva, a hóeséssel szemezve, unott arccal nyomogatni a lájkokat a barátok télapósapkás képeire.

A Simple Plan lemondta

Nem tudok nagy, vonzó külföldi előadókat sorolni - olyanokat, amikkel a Sziget minden további hozzáfűzés nélkül 3 másodperc alatt eladja magát - főleg miután a Simple Plan egy hónapra lemondta minden koncertjét, mert énekesüknek bedagadtak a hangszálai. Nem azt mondom, a N.O.H.A. koncertjére nem vagyok kíváncsi, biztos vagyok benne hogy olyan jó hangulatot fognak teremteni, mint Nouvelle Vague a fentebb említett fesztiválon, pár évvel ezelőtt.

N.O.H.A. - Dive in your life

A Wheatus koncertjére a legtöbben úgyis csak a Teenage Dirtbag miatt mennek el, a Danko Jones viszont jó kis zúzásnak igérkezik. Még mindig nem egy Coldplay. Ami viszont biztos, hogy minden fesztiválon ott van, és ez a SZINnel sincs másképp, azok a magyar előadók, akiknek a koncertje sosem okoznak csalódást.

Jótnács kezdő fesztiválarcoknak

Érdemes figyelmesen megvizsgálni a programokat napi bontásban, a tapasztalt fesztiválozók kis listával indulnak útnak, amin az őket érdeklő zenekarok neve, a színpad és a kezdés ideje szerepelnek időrendben. Így semmiképp nem fognak lemaradni a kedvenceikről, ami pedig előfordulhat, ha egy vaskos fesztiválkatalógusból kell előbogarászni az aznapra való tervet. Másrészt a katalógus nincs is mindig kéznél, a helyszínen gyakran szembesülhetnek vele, hogy már elfogytak, vagy az este hevében egyszerűen nem találjuk meg hol is lehetne hozzájutni egy ilyenkez. Jótanács, hogyha mégis szükségünk van rá, a bejárat mellett, vagy egy infopultnál keressék, mert a szegény lángosost hiába nyaggatják, hogy adjon, nem lesz neki.

Wheatus - Teenage dirtbag

MR2 stílusú koncertek

Én első napra magam részéről a “ATC Silent Party Stage” könnyen megjegyezhető fantázianévre keresztelt színpad közvetlen közelében való letáborozást ajánlom. Délután 3tól már mennek az MR2 színpad stílusú koncertek – akinek jelent valamit ez a fogalom. A szombathelyi érdekeltségű Ocho Machora már csak ezért is ildomos elmenni. Bizonyos időközönként elcsámcsognak rajta a kommentelőink, hogy nem is szombathelyiek, pedig bizony ők írják ezt a saját honlapjukon. Nem engedek a dicsőségből, örülök, neki, hogy egy ilyen banda köthető hozzánk. Ugyanezt mondhatom az Anima Sound Systemről, akik majd a harmadik napon lépnek fel.

Ocho Macho - El mundo fantastico

Jól jönne Hermione időnyerője

Nehéz lesz a választás a jobbnál jobb hazai zenekarok között, talán mindenki aszerint is dönt melyik bandára volt lehetősége a közelmúltban elmenni, és mi volt az, amit nem rég hallott. Mindenképp sok fejtörést igényel, hogy például csütörtökön a Bin-Jip, a Belmondo, a Magna Cum Laude, a Heaven Street Seven, a Zagar, a Copy Con, a Nemjuci és még sorolhatnám hány szuper zenekar lép fel 5 órán belül. Ilyenkor jól jönne egy olyan időnyerő, mint amit Hermione használt a Harry Potter és az Azkabani fogolyban; hogy teljesen ki tudjuk élvezni a bérletünk nyújtotta lehetőségeket. Milyen kár, hogy az összes összetört a Mágiaügyi Minisztériumban…

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra