Claudius római császár követeként vonult be a szombathelyi Fő téri nagyszínpad elé Horváth Ákos színművész a Savaria Karnevál csütörtök esti nyitóünnepségén. A színművészről nemrég tudtuk meg
A rablókkal is szembeszálló színész ülhet idén a bigán a Savaria Karneválon August 13. 19:12 , hogy a karneváli felvonuláson ő ül majd a menet elején a császári bigán, de úgy tűnik, nem a császárt, hanem az uralkodó követét személyesíti meg ott is.
A város alapításához mentünk vissza az időben
A karneváli megnyitó keretjátéka évek óta változik, az idén azt játszották el, hogy Kr. u. 47-ben vagyunk, amikor éppen megalapították Savaria városát.
A császár követet (Horváth Ákos) küldött, aki a városkapunál a város vezetője (Nemény András polgármester) és a főpap (Sosztarics Ottó muzeológus) fogadott. A követ azzal a hírrel érkezett, hogy a császár engedélyezte Savaria megalapítását, és hogy a várost a római törvények alapján az itt élő szabad polgárok irányítsák.
Mivel ekkor több várost is alapítottak a birodalom távolabbi részein is, a császár többnapos ünnepi játékokat rendelt el Rómában. És ugyanakkor Savariában is, amit a városi elöljáró (Nemény András) meg is nyitott, miután a főpap áldozatát elfogadták az istenek. És ezzel kezdetét vette a 25. Savaria Történelmi Karnevál.
"Utódaink is megrendezik a karnevált"
Persze, nem csak ennyiből állt a megnyitó ünnepség, amire egyébként az idén is sokan voltak kíváncsiak. Az ünnepség a helyi és a vendég legionárius hagyományőrzők bevonulásával és tiszteletadásával kezdődött, majd a polgármester beszédével folytatódott.
Nemény András a 25. jubileumi évfordulót emelte ki, azzal, hogy annak idején, ha egy római katona negyedszázadot leszolgált, akkor jogot kapott, hogy földet vásároljon és letelepedjen.
Most pedig ez a 25 év azt jelenti,hogy a város befogadta a fesztivált, a polgármester biztos abban, hogy utódaink is megrendezik majd.
A Savaria karnevál programjáért kattintson ide Légiós seregszemle, gladiátoriskola, bibliai ételkóstoló - itt a 2026-os Savaria Karnevál teljes programlistája August 12. 16:22 , itt pedig
Nem lett olcsóbb, de nem is nagyon drágult idén a Savaria Karnevál August 13. 18:37 a karnevál büféinek, vendéglátóhelyeinek árairól olvashat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!