Horváth és Halmos a válogatottban

Az Admiral-Haladás VSE futsal csapatának két játékosa a nemzeti csapat kétnapos edzőtáborában járt.

A múlt hétvégén a bajnoki szünetet kihasználta Frank Tamás, a válogatott szövetségi kapitánya, és összetartást szervezett azoknak a futsal játékosoknak, akikkel a jövőben számolni kíván a keret összehívásakor. A Népligeti sportkomplexumban tartott edzőtáborban a válogatott meghatározó játékosai nem vettek részt; ezúttal a „hátország” általa legjobbnak vélt játékosaira volt kíváncsi a szakember.

Meghívót kapott az Admiral-Haladás VSE két játékosa, Horváth Péter és Halmos Máté, akiket elkísért Pálmay Tamás, a gárda vezetőedzője is, aki szerint kiválóan teljesítettek a fiúk.

– Kiválóan teljesítettek a srácok, a meghívott 15 fiú közül szerintem az első háromban voltak produkciójuk alapján. Pörgős edzéseket vezényelt a kapitány, és nagy hangsúlyt fektetett a taktikai elemekre is. Mindenképpen hasznos volt az összetartás, hiszen ha a válogatottban sérülés, eltiltás, vagy formahanyatlás miatt pótolni kell valakit, úgy Frank Tamás most már pontosan tudja majd, hogy kitől mire számíthat – értékelt Pálmay Tamás.

Horváth Péter óriási élménnyel gazdagodott. Mint fogalmazott, reményei szerint nem ez volt az utolsó meghívója a válogatottba.

– Fantasztikus volt! Profi körülmények között készültünk. A szervezők mindenre odafigyeltek, az ellátás első osztályú volt. Kaptunk teljes felszerelést, az edzéseken pedig rengeteget tanultunk. Taktikailag roppant hasznosnak tartom a két napot, hiszen számos új elemmel ismerkedtünk meg. Mi két éve űzzük a sportágat, a többiek pedig már jó néhány esztendeje. Ez azért a mágnes tábla mellett meglátszott, ám a visszajelzések alapján a parketten már nem. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, úgyhogy Mátéval együtt abban bízunk, hogy a jövőben is kalkulál velünk a szövetségi kapitány – mondta Horváth Péter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport