Horváth Niki (akivel korábban már készítettünk egy interjút itt Újságírónak tanul a vak szombathelyi lány 2009. September 12. 08:22 ) percekig sírt, amikor megtudta, hogy ő lett a verseny győztese.
Niki egy gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenved, de dacolva minden rosszal blogot ír, az egyetemen diplomát szerzett, kirándul, vakvezető kutyájával Lilivel sokat sétál és kirándul. Gratulálunk Nikinek!
Niki öröme
Niki az alábbit írta facebook oldalára, miután megtudta, hogy ő nyert:
"Annyira szeretnék bármi okosat írni. Annyira. De nem tudok. Nem térek magamhoz. Itt van mellettem az emléklap, a facebookom felrobbant, a telefonok csörögnek, én kapkodom csak a fejem, és hol sírok, hol nevetek. Ritkán ad a sors olyan helyzetet, amiben nem találom a helyes szavakat. Most viszont csak töredékek jutnak eszembe. Keresem magamban az okot, ami ekkora összefogásra késztette az embereket, Titeket.
Keresem a magyarázatot, mert meggyőződésem, hogy ekkora szeretetet nem érdemlek. Hiszen nem teszek mást, csak írok. Nektek. Magamról. És próbálok erőt adni, dehát enélkül nem is lenne értelme az életnek! Egymás után veszem fel a telefont, és a kagylón keresztül is átölel a büszkeség, a szeretet. Hálálkodom, köszönöm. A világ végéig tudnám folytatni ezt. Egyszerűen nem találom a mondataimat, a lelkem olyan táncot jár, amilyet talán még sohasem. Bárcsak megmutathatnám Nektek, remélem a riportban látszott az a sok érzelem, ami átfutott rajtam. Az öröm, a hitetlenkedés, a meglepettség, a boldogság, a meghatottság.
Érzések, amelyek elöntöttek. Sohasem gondoltam, hogy különleges vagyok, sőt. Sohasem hittem volna, hogy Általatok ide jutok. És nem cserélném el az életemet, a sorsomat, a betegségemet - sohasem, mert édes minden kín ekkora szeretet özön mellett. Köszönöm Nektek, remélem holnapra az íráskészségem is visszatér, de a lelkem, a szívem folyamatosan sugározza: köszönöm, köszönöm. Az agyamban pedig képek pörögnek, Édesapám, a Nagyszüleim, akik talán most büszkék rám, az Édesanyám, akit végre megmutathattam a világnak, az Asszony, aki világra hozott, aki mindig mellettem áll, akinek az életemet, a boldogulásomat köszönhetem, aki erején felül is értem küzd. Lili, akit kilenc hetes kora óta ismerek, aki idén lesz kilenc éves, s akivel egy lelkek vagyunk, két testben.
A barátaim, akik elviselnek, akik ismerik a néha türelmetlen, nyűgös, akaratos, makacs Nikit is, és akik ezek ellenére mellettem vannak. A Családom, akik nélkül nem lenne teljes az életem, akik mindig tárt karokkal fogadnak minket. A segítőim, akik olykor név nélkül is támogatnak minket, igyekeznek enyhíteni a nehézségeinken. Minden kavarog bennem. Egy, azonban minden meglepettségem, hitetlenkedésem ellenére sziklaszilárdan biztos: írok tovább, Nektek, és hálálkodom, Értetek... Köszönöm, köszönöm - csak ezt tudom ismételgetni! Köszönöm, köszönöm - s igyekszem a még jobb szavakat megkeresni!
