Hosszabb ideig érvényesek a MÁV bérletek is

Öt nappal kiterjesztették szeptemberi bérletek érvényességét.

A Volánhoz hasonlóan a MÁV is öt nappal kiterjesztette a szeptemberi havi és első félhavi bérletek érvényességét, és elfogadja a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján. A MÁV-Start közleményében azt írta, az intézkedés célja a tanév fennakadásmentes indítása, a pénztári várakozási idők csökkentése és az utasok színvonalasabb kiszolgálása. A vasúttársaság a március 11-én elrendelt veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig még elfogadja a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, de időközben lejárt, hivatalos okmányokat. A 2019/20-as tanévre, vagy a 2019/20-as tanév egy félévére érvényesített diákigazolványokat legfeljebb december közepéig fogadják el - írták.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek