Három éven belül hulladékkezelő telep épülhet Szombathelyen

Feltéve, ha a Vas megye nagy részét is magában foglaló regionális társulás sikerrel jár a pályázaton. A beruházás összköltsége majdnem kétmilliárd forint lehet. A gondolat nemes, reméljük célba is talál.

Az összesen 127 vasi települést összefogó, 2009-ben megalakult Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás céljául tűzte ki a 21. század igényeinek megfelelő szelektív szemétgyűjtés megvalósítását. A társulás elnöke egyébként Marton Zsolt, az adminisztratív-irányító feladatokat pedig Szombathely látja el.

Az érintett települések egyelőre a kétfordulós pályázati eljárás első lépcsőfokán vannak túl, amely a regionális hulladékgazdálkodási program előkészítését és tervezését foglalja magában. Várhatóan jövő júniusban indul a második etap, amely majdnem hajszál pontosan kétmilliárd forint értékű fejlesztést takar.

Szelektív sajtóanyag
Ilyen válogatómű lehet a szombathelyi telepen is
-

A tervezett beruházások eredményeként hét helyszínen (Bük, Körmend, Őriszentpéter, Rábahidvég, Répcelak, Szentgotthárd, Szombathely) új hulladékudvart létesítenének, fejlesztenék a kőszegi hulladékudvar infrastruktúráját, továbbá 80 új gyűjtőszigetet alakítanának ki a megyében, de beszereznének kilenc szállítójárművet is. A megyeszékhelyen pedig a szelektíven gyűjtött hulladék utóválogatásához hulladékkezelő telepet létesítenének, méghozzá a Söptei út külső szakaszán, a büntetés-végrehajtási intézettel szemben.

Szelektív sajtóanyag
Környezetükbe olvadó komposztáló ládák
-

A beruházások a pályázat sikere esetén 2014-re fejeződhetnek be. Az új hulladékudvarok minden esetben egy, a szombathelyi telep pedig mintegy 20 új munkahelyet is jelent. Saját tapasztalataink alapján azonban erősen kérdéses, hogy a lakosság e változások láttán a jövőben többet foglalkozik-e a szelektív szemétgyűjtéssel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet