Húzgálja az Uber a taxisok bajszát a Facebookon

London főpolgármesterének szavait idézik.

Miközben péntek éjfélig kaptak engedélyt a hivatalos sárga taxisok, hogy továbbra is lassítsák a forgalmat több sáv elfoglalásával Budapest szívében, tiltakozva az Uber ellen, az újhullámos személyfuvarozást megvalósító cég magyarországi képviselete sem tétlenkedett, és a következőt írta ki csütörtök reggel a Facebookra:

Nyugat.hu

London első emberének szavait az Indexen keresztül idézték a Bloombergtől, amelynek cikkében az olvasható, hogy az angol fővárosban tervben volt, hogy öt perces késleltetésre kötelezzék az Uber-sofőröket az egyes fuvarok között (ott egyébként húszezer van belőlük a budapesti kétezerrel szemben), hogy legalább ennyire helyzetbe tudják hozni a hagyományos taxikat. Boris Johnson azonban végül fejet hajtva az elkerülhetetlen előtt kimondta a fenti szavakat.

Az Uber ango nyelven a Twitteren üdvözölte a döntést, mondván:

ez jó hír a londoniaknak és a józan ész győzelme is egyben.

Hiába, már a Jurassic Parkban is elhangzott, hogy a fejlődés utat tör magának.

time.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek