Idén nagyon drága lesz a fenyőfa, ha lesz egyáltalán

Ez is a járvány miatt.

Nem árt számolni azzal, hogy az idén drágábbak lehetnek a fenyőfák, ráadásul hiány sem zárható ki. A termelők már nyár közepe óta tudják, hogy hiány lesz a fákból. Hiszen ekkor indulnak el a viszonteladók, hogy megrendeljék a szükséges mennyiséget maguknak, amit később továbbadnak a vevőknek. De idén kevesebbet rendeltek a járvány második hulláma miatt.

Az őstermelők szerint a fenyők drágulása elkerülhetetlen, sőt, minden ünnepi kellék ára is nőtt, a duplájára, sőt van, ami a háromszorosára. Ha pedig nyártól kezdve nem készítik elő a kivágni kívánt fákat, decemberben már aligha tudnak pótlást biztosítani. A termelő becslése szerint december 18-a körül eshet mindenkinek le a tantusz, hogy egyszerűen nincs több fa. A kivágást amúgy ezen a héten kezdik a termelők. Nem csak Magyarországon, külföldön is. - írja azenpenzem.hu honlap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek