Enyhébb napok jönnek: elő a napszemüvegekkel!

A késő őszt idézi majd az időjárás.

Kedd délelőtt még a napsütésé lesz a főszerep, majd a délután fokozatosan beborul az ég. Este ködképződésre kell számítani, a napi maximum hőmérsékletek 7 Celsius fok körül alakulnak majd.

giphy.com

Szerdán a Dunántúlon és az ország déli részein lehetnek még naposabb körzetek, de jellemzően borongós, párás, helyenként napközben is ködös időre van kilátás. A ködszitálás néhány helyen ónos szitálásba csaphat át, a naposabb területeken 8-13, máshol 2-7 fok valószínű.

A csütörtök a megélénkülő délnyugati szél jegyében telik majd, de ez is inkább az ország déli, délnyugati felén érezteti hatását, ezeken a területeken felszakadozik a felhőzet, míg az északi-, északkeleti régiókban marad a borongós, napközben is párás, ködös idő. A napsütéses területeken nem lesz ritka a 12-13 fok sem.

Pénteken a szél továbbra is élénk marad és egy gyenge hidegfrontnak köszönhetően szórványosan eső és zápor is kialakulhat. A napi csúcshőmérséklet 7 fok körül alakul majd.

Adatok forrása: Időkép.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás