41 ország 391 ifjúsági asztaliteniszezője érkezik az egyhetes szombathelyi asztalitenisz-versenyre

Négy szombathelyi versenyző is indul a tornán, melyen nem kell belépődíjat fizetni.

Az idén már a 12. alkalommal rendezik meg a vasi megyeszékhelyen, az Aréna Savariában a nemzetközi WTT Youth Contender asztalitenisz versenyt. A verseny november 3-án, vasárnap indul és november 9-ig, jövő szombatig tart.

A nemzetközi WTT Youth Contender asztalitenisz versenysorozaton belül az utánpótlás-korosztályban a WTT körverseny sorozata a világ minden részén kiváló versenylehetőséget kínál a tehetséges fiataloknak.

Az európai viadalok között a Magyar Utánpótlás Nemzetközi Bajnokság hosszú idő óta népszerű állomásnak tekinthető, évről-évre nagy mezőnyök mérik össze itt tudásukat, most már öt különböző korosztályban (U-11, U-13, U-15, U-17, U-19).

Szombathely állandó házigazdája az eseménynek, a MOATSZ és a Pannonsport Kft. együttműködésének története évtizedekre nyúlik vissza.

Mészáros D. Zsolt

Idén 41 ország 391 versenyzője áll asztalhoz, ami azt mutatja, hogy az érdeklődés nagyobb, mint tavaly. Miután a házigazda jogán a külföldi versenyeknél nagyobb létszámban indíthat játékosokat a magyar szövetség, így mind az utánpótlás válogatott keret, mind pedig a Heraklesz-keret tagjai játéklehetőséghez jutnak. Egészen pontosan 41 magyar tehetség vehet részt a versenyen.

Idén 162 lány és 229 fiú méri össze erejét U11-es, U13-as, U15-ös, U17-es és U19-es korosztályban, az első három napon a lányok küzdelme zajlik, majd egy szünnapot követően az utolsó három napon a fiúk állnak asztalhoz.

Mészáros D. Zsolt

Számos kiemelkedő magyar fiatal sportolónak szurkolhatunk az idei évben:

  • A legesélyesebb talán Lei Balázs, aki U17 és U19-es kategóriában is asztalhoz áll.
  • Szintén kiemelt Szántosi Dávid U19-es kategóriában, Dohoczki Nóra U15-ben, Fazekas Lizett U13-ban, valamint Vincze Luca az U11-es kategóriában.
  • Négy szombathelyi versenyző is bemutatkozik a Schaeffler Arena Savariában. Közülük Gergely Márk már a kiemelt játékosok között indul.
  • A meccsek minden nap reggel kilenc órakor kezdődnek és az esti órákig folyamatosan pattog a labda.

    A döntőket november 8-9-én délután tekinthetik meg az érdeklődők.

    A nemzetközi verseny november 3-tól 9-ig tart, a belépés ingyenes.

    (Fotóink a 2022-es versenyen készültek.)

    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!