Dáloky János korabeli, jó tizenhárom perces alkotása - amihez a zenét Vincze Ottó kölcsönözte - nem csak egy szimpla dokumentarista alkotás. Olyan húzások is belefértek, mint a korán kelő jómunkásember elszédülése az óramutató fél hetes állása láttán, vagy a nagyurak szivaros tivornyázásának kontrasztba állítása a szalonnát sütögető szegényemberrel. De kiderül, hogy a brutális havazás már akkor is képes volt megbénítani kicsit a mindennapi életet, miközben persze a korcsolyapálya is mindig tele volt.
A filmnek az alkotók a Jazz-fantázia a hóban alcímet adták, s ehhez a zenei meghatározáshoz Kerti Lajos felvételeinek összevágásakor is tartották magukat. A Magyar Filmiroda gyártásában készült rövidfilm egyike a kor legérdekesebb alkotásainak
- olvasható a Kultúrkincs által feltöltött videó leírásában. És akkor nézzük is:Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!