Péntek éjszaka két barátom egy kisbusszal elindult Újvidék irányába, hogy csatlakozzanak az újvidéki tragédiára emlékező tömeghez. Még alig indultak el, amikor pár másik egyetemista azzal a hírrel hívta őket, hogy a szerb rendőrök nem engedték be őket az országba, sőt, motozás címszó alatt fehérneműre vetkőztették a csapat két lány tagját.
Ez sem szegte a kedvüket, és pár óra kocsiút után már a szerb határnál voltak, ahol mind a határvadászok, mind a rendőrök gond nélkül kiengedték őket az országból. A szerb szakaszon is egész jól indultak a dolgok. A korábbi esetekkel ellentétben őket nem motozták meg, és a kisbuszt sem szedték csavarjaira, csak órákig várakoztatták őket egy szobában.
Tanulva a társaik esetéből, ők már azt mondták a szerb hatóságoknak, hogy csak egy szabadkai barátjukat mennek meglátogatni. Végül egy szerb tiszt megjelent egy A4-es papírral, amire felíratta a szabadkai ház címét, illetve a jelenlévők telefonszámát.
Itt már szinte biztosak voltak a sikerben, de aztán új papírlapot kaptak: ezen viszont már az állt, hogy nem léphetnek be a Szerb Köztársaság területére, lévén nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Szerbia számára.
Íme a dokumentum:
És hogy mit reagált a Facebookon-oldalán a mindig vérszomjas Szijjártó Péter külügyminiszter? Kirakott egy nagyon szép, majdnem 47 másodperces felvételt egy madárrajról az alábbi szöveggel: Nem tudtam, hogy Dunakeszi is a vonulási útvonalba esik. Kavarogtak is egy darabig, remélem, nem tévedtek el.
Akit esetleg mélyebben érdekel, hogy mi történik Szerbiában, annak itt a podcastünk a témában.
Aki pedig arra kíváncsi, hogy engem miért toloncoltak ki Szerbiából, annak ide kell kattintania.
