Illegálisan szállítgatott ólomakkumulátorokat 5 éven keresztül

2020. januárjában bukott le.

A Szombathelyi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki megsértette a hulladékgazdálkodás rendjét. Ugyanis a vád szerint öt éven keresztül, 2020 januárjáig 6,6 tonna ólomakkumulátort szállított személygépkocsival hatósági engedély nélkül, szállítására nem alkalmas módon.

A vonatkozó jogszabályok szerint hulladékot csak hulladékgazdálkodási engedéllyel vagy nyilvántartásba vétel alapján lehet szállítani. A veszélyes hulladék szállítását pedig az ilyen hulladék biztonságos és környezetszennyezést kizáró szállítására alkalmas járművel, módon és feltételekkel kell végezni.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek