Lapunk is közölte a szombathelyi Fidesz-frakció sajtóközleményét, amelyben a párt megdöbbenésének ad hangot, hogy a közgyűlés leváltotta a Illés Károly fideszes alpolgármestert a Vasivíz Zrt. felügyelőbizottságának éléről, és helyére Molnár Miklóst (Pro Savaria) nevezte ki.
Lapunknak megkérdezte a másik oldalt is. Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely Egyesület elnöke elmondta, a váltás a csütörtöki közgyűlés zárt ülésén történt. A baloldal a Jobbik képviselőjével, Balassa Péterrel együtt szavazta meg az, hogy Illés Károly (Fidesz-KDNP) helyett eztán Molnár Miklós alpolgármester vezesse a Vasivíz Zrt. Felügyelő Bizottságát.
A politikus elmondta: a nagy felelősségű és nagy költségvetéssel rendelkező cégnek sem az igazgatóságába, sem a felügyelőbizottságába nem volt közel négy évig sem baloldal, sem Pro Savaria-s politikus. Most Molnár Miklós személyében olyan ember került a felügyelő biztosság élére, aki képes elkészíteni egy költségvetést és képes átlátni gazdasági folyamatokat.