Tavasz után újra ősz

Heti részletes időjárás.

Vasárnap estétől hétfő reggelig: Nyugat felől ismét megvastagszik a felhőzet, beborul az ég. Az éjszaka közepétől a Dunántúlon, majd hajnaltól már a középső megyékben is egyre nagyobb területen elered az eső, keleten számottevő csapadék még nem lesz. A déli, délkeleti szél többfelé élénk, sőt erős marad, de délkeleten olykor még viharos közeli lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul, de 10 fok körüli értékek csak az Északi-középhegység északi oldalán, illetve hajnalban a nyugati határvidéken lehetnek.

Kedden: Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd reggeltől északon, délutántól délen is megvastagszik a felhőzet. Kezdetben még csak az északi megyékben, majd délután már a déli országrészben is valószínű eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A déli szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet az északi megyékben 11 és 18, délen 19 és 24 fok között alakul.

Szerdán: Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé kell esőre, záporra számítani, majd északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és megszűnik a csapadék, de este nyugaton, délnyugaton újabb csapadékzóna érkezik. A délnyugati szél időnként megélénkül, majd mérsékelt, változó irányú szél lesz a jellemző. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Csütörtökön: Eleinte erősen felhős lesz az ég, többfelé kell esőre, záporra számítani, majd délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és egyre inkább csak keleten lesz csapadék. Északon többnyire mérsékelt marad a légmozgás, délen helyenként megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Pénteken: Eleinte változóan felhős idő lesz, hajnalban többfelé köd képződik, majd fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Szombaton: A Dunántúlon változóan, keleten többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan lehet eső, zápor. A délnyugati, majd az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek