Ilyen volt a világ legszínesebb fesztiválja Szombathelyen

Megnéztük, hogy buliznak a fiatalok a Color Festivalon. Kameránk, mikrofonunk, riporterünk is bezöldült.

Június utolsó hétvégéjén nyolcadik alkalommal rendezték meg Szombathelyen, a Történelmi Témaparkban a Color Festival névre hallgató, elsősorban fiataloknak szóló bulit.

A fesztivál eredete tőlünk több mint hatezer kilométerről, Indiából származik, ahol „Holi” néven a színeket, a tavasz- és a nyár beköszöntét ünneplik.

A lendületes bulin fellépett többek között KKevin, Lmen Prala és Jauri is, de a zenei programok mellett látványos extrák és a híres "Color por" is várta a látogatókat.

Belépéskor mindenki kapott egy zacskóval belőle a jegye mellé, amit aztán kénye-kedve szerint szórhatott szét a levegőben.

Ez a por teljesen veszélytelen, vegyszermentes, bőrbarát, mely egy mosásra kijön a ruhából is. Nemcsak klinikailag, hanem általunk is tesztelt, ugyanis kaptunk belőle mi is rendesen…

Világszinten már több millióan átélték a Color Festival hangulatát, érdekesség, hogy a Témaparkban még amerikai fiatalokba is botlottunk.

Az este nem ért véget az Aréna utcában, afterparty a The PRINT-ben volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video