Reggel kilenc múlt, a kávé még nem ütött be. Kábultan várom úgy kétszázadmagammal a budapesti Toldi Mozi nagytermében, hogy mi fog történni. A CreativeMornings rendezvényén vagyunk, ami a világ negyven nagyvárosában havi egy alkalommal összeboronálja a kreatív szakmák krémjét, laza keretek között, a nap kezdetén, adott témában, adott meghívott vendéggel.
Na, mi a legtöbb boldogsághormont termelő sport?
- csattan a kérdés az egyik mai vendégtől. A közönség soraiból egy-egy mérsékelten hangos szó: szörf... tánc... hiphop tánc, jól van. A mikrofonos forma aztán kiszúr valakit, gyere csak, te ott, ne forogj hátra, ilyenkor mindig mindenki hátrafordul, pedig tudja, hogy ő van a célkeresztben. Srác felkászálódik a színpadra, közlik vele a teendőt:Egy picit dolgozni kéne Kata testén, be kéne állítani őt egy hiphop-pozícióba.
Kata szintén a nap egyik fontos szereplője, a most meghívott Momentán Társulat színésze, amely társulat nem tanul be darabokat, sőt, valójában fogalmuk sincs, mi fog történni a következő öt percben a színpadon. Nem azért, mert lusták, vagy mert gondjuk van a rövidtávú memóriával. Hanem azért, mert improvizációs színházként tevékenyek. A spontán geg, ami egy "szokásos" színésznek csak egy ritkán alkalmazott eszköz, az náluk maga a cél. Folyton jár az agyuk, még a mondat közepén is. Ritka képesség, ám tanulható - de erről később.
Anya, a télapó beakadt a kandallóba
Szóval Kata végtagjait egy vadidegen éppen valami madárijesztő-szerű pózba lökdösi, ami csak messziről ugatja a hiphop tánc bármelyik képletét, de sebaj. Az önkéntes levonul, de a móka csak most kezdődik: a moderátor kihívja a társulat másik tagját, hogy jól nézze meg a kolléga által felvett hülye alapállást, és szőjön köré egy sztorit. Ő erre természetes gördülékenységgel, mintha csak könyvből olvasná, őrülten szórakoztató jelenetet szül hirtelen.
Szivi, ne illegj-billegjél, azt mondjad, milyen a jég, mert jönnék a Hummerrel!
Szerepcsere, helycsere, jön a következő variáció ugyanarra a pózra (lásd a fenti képen):Ha még egyszer a bábszínész osztályba jelentkezek, lőjél agyon légyszi. Tíz éve vagyok bábos, és még senki nem látta az arcomat.
A sokadik körben a társulat egyik férfitagja veszi fel a kényelmetlen testtartást, és lezajlik az alábbi diskurzus két további színésszel: Imprószínész 1: - Anya, szerintem a télapó beakadt a kandallóba.
Imprószínész 2: - Meg fogja oldani a télapó, ne aggódjál.
Imprószínész 1: - Télapó, találkoztál apával?
Imprószínész 2: - Kislányom, apa nem tud most itt lenni, míg a télapó is itt van.
Imprószínész 1: - De visszajön, ugye, nem úgy, mint nyáron?
"Jól esik, ha azt hiszik, hogy előre meg van írva"
Kész, a közönség kilóra megvéve, dőlnek a röhögéstől, köztük én is. Tökéletes dialógusok hangzottak el anélkül, hogy a színészek egymás szavába vágtak volna, pedig tényleg nincs semmi előre lekottázva, ahogy azt megtudtam az előadás után a társulat egyik hangadójától, Harsányi Bencétől.
Az a legmegtisztelőbb kritika, ha azt mondják, hogy ez biztos meg van beszélve, vagy megírtátok előre. Persze van egy pár imprós szabály, amit érdemes betartani, hogy működjön. Ezek elsősorban a figyelemről szólnak és a másik ötletének elfogadásáról, tehát ilyen végtelenül egyszerűnek tűnő kommunikációs dolgokról
- meséli.
Holott nem ördögtől való képességről van szó, sőt, nagyon is embertől való az, bárki megtanulhatja. Az improvizációt, mármint.
Nulláról azonnal meg lehet már érezni, hogy milyen alapokon nyugszik a műfaj. Sokan egy-egy workshopon már az ötödik perc után megértik, hogy mi a nyitja. Hogy partnernek tekintjük a másikat, és hogy ne akarjunk mindenáron, erőltetetten viccesek lenni, hanem csak elengedni a gátlásokat. És ez nagyon felemelő tud lenni.
Na jó, de ehhez a műfajhoz a közönség bevonása is kell, mondom én, a magyar ember viszont legendásan szeret kimaradni az ilyen önkéntes akciókból. Bence csóválja a fejét: szerencsére már nem ez a helyzet, ők már el vannak kényeztetve, az előadásaikon mindig vannak visszajáró nézők - pont azért, mert minden este más történik.
A másik, hogy elmúlt lassan tíz év, és kezdik ismerni a műfajt, látták például a tévés formákat, már senki sem néz értetlenül, hogy mi történik. Fontos persze az is, hogy mi tudjunk jól kérdezni a közönségtől, mert csak úgy fognak tudni jól válaszolni
- mondja. És hogy miért emleget tíz évet? Mert 2003-ban ők kezdték el ezt elsőként Magyarországon.
Közben elmélázok egy másik, ezen a reggelen látott szituációs gyakorlatukról, amiben szintén a közönség soraiból kértek és kaptak egy képzeletbeli foglalkozást: aquapark-tesztelő. Remek. Ehhez találtak ki egy jelenetet, ott helyben, aszerint csavarva a párbeszédeket menet közben, hogy adott jelre a közönség milyen filmes műfajt mond be. Így született meg a musicalváltozatban az
ó Szuzi, de kár hogy az úszómester buzi
, persze hangosan énekelve, vagy a zombifilm-bekiabálásra azatyám, ez az aquapark egy indián temetőre épült!
És persze felült a hörgő zombi, aki korábban, a háborús filmes verzióban még Szvetlana volt, a hős katona mátkája.Próbák helyett egymást tréningezik
Persze nem, nem lehet mindezt úgy visszaadni, ahogy helyben zajlott, meg azt sem, hogyan verdestük a térdünk kalácsát a röhögéstől. El is kezd nyomban érdekelni, hogyan zajlanak a próbák? Lehet erre gyakorolni?
Próbálni nyilván nem lehet, mert nincs mit próbálni ugye. Van viszont minden héten egyszer egy társulati tréning, ami alapvetően a történetépítésről és a karakterformálásról szól, aztán szerencsére van már több jó imprós csapat az országban, velük is lehet közösen tréningezni. Ősszel egy nemzetközi workshopot szerveztünk, járt nálunk egy kanadai impróguru is.
De a Momentánosok nem csak a mókában és kacagásban mozognak otthonosan. Egy-egy vállalat meghívására például valószínűleg ők hozzák tető alá az ország legemlékezetesebb csapatépítő tréningjeit, de van egy komoly hangvételű, pszichológiai estjük is F. Várkonyi Zsuzsával olyan témákkal mint a szex, a válás, vagy az esküvő utáni első év. És persze még sok minden más. Kedvcsinálónak videó? Az is van. Figyeljünk oda rájuk, mert elég hamar oda katapultálhatnak, ahol ma Bödőcs és Badár hahotáztat.
