Influenza miatt gyengélkedik Ferenc pápa, Rómába ment kivizsgálásra

A pápa péntek óta betegeskedik, az utóbbi napokban lemondta programjait is.

Róma egyik központi kórházába ment kivizsgálásra Ferenc pápa szerdán, miután továbbra is gyengélkedik influenzás megbetegedés miatt - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Ferenc pápát egy fehér színű Fiat 500-as jármű vitte a kórházig, amely a Tevere folyón levő szigeten működik.

Az egyházfő reggel részt vett a szerdai általános audiencián, amelyen a beszédét egy munkatársa olvasta fel helyette. Az audiencia után a Vatikánból a kórházba ment.

"Még mindig náthás vagyok" - mondta a pápa a meghallgatáson.

Ferenc pápa péntek óta gyengélkedik. Az utóbbi napokban lemondta programjait, de a vasárnapi beszédét megtartotta a Szent Péter téren.

A 87 éves pápa november végén is influenzás volt. Akkor a Gemelli-klinikán vizsgálták ki, és lemondani kényszerült decemberi külföldi útját Dubajba, ahol a nemzetközi klímakonferenciára várták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet