Internet eladó, ajándék házzal Szombathely mellett

Alighanem megtaláltuk az év apróhirdetését.

Jordan Belfort, vagyis a Wall Street Farkasa óta tudjuk, hogy mindent el lehet adni, csak egy kis PR szöveg kell hozzá. Na fogadjunk, hogy házat sem árult még így senki. Vagyis, inkább internetet.

Apróhirdetés
jofogas.hu

A jófogáson bukkantunk erre, a Szombathely közelében található internetre, amit családi házzal együtt árulnak. Persze a turpisság nekünk is egyből lejött, már ami az árukapcsolást jelenti. Mert, internetet vásárolni több mint húsz millió forintnak igen csak pénzpazarlásnak tűnik, még ha életünk végig is torrenteztünk vele. Bár a hozzá kínált ajándék házzal azért már meggondolandó.

Shia LaBeouf
giphy.com

Nice try buddy!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű