Kis kérdezz-felelek az internetadó elleni csütörtöki szombathelyi tüntetéshez

Merthogy ma este hat órakor a Fő téren is tiltakoznak az év legidiótább kormányzati intézkedése ellen.
Hatalmas tömeg tüntetett kedden Budapesten az internetadó ellen
Unger András

Mikor lesz?

Csütörtök este hatkor,

ha úgy tetszik, 18 órakor.

Hol lesz?

A szombathelyi városháza előtt, nevezzük Fő térnek.

Sokan leszünk?

Remélhetőleg. Mi az hogy! Sőt, nagyon is! A Facebook-eseményre jelenleg 850 biztos, és 237 lehetséges résztvevő jelzett vissza. Az aktivitásra jellemző, hogy az előző, a mai tüntetésről szóló anyagunkat 200-an osztották meg és 525-en lájkolták eddig. A számoknak persze nem kell hinni, hiszen a keddi budapesti tüntetésre is a Facebookon visszajelző 18 ezer fő többszöröse ment el.

Milyen idő várható?

Derült, de azért tessék kabátot és sapkát hozni, mert október vége van és este sötétedik.

Mi is világítunk majd olyan szépen a telefonjainkkal?

Bízzunk benne.

Kik szólalnak fel?

Szalai Szabolcs szervező, Endrődy Krisztián színész, és dr. Szendrő-Németh Tamás, a Nyugat bloggere (legfrissebb bejegyzése épp aktuális, tessék csak nézni!).

Ki szervezi? Milyen titkos háttérhatalmak állnak emögött?

Független civil kezdeményezés. Merthogy ilyen is van egy demokráciában. A szervezők üzenik is: ez egy pártsemleges, független kezdeményezés. Azt is kérik, hogy senki ne hozzon magával számítógép-alkatrészeket, és este se tegyen törvénybe ütközőt.

Estig egy kis hangulatba hozó, érdemes dúdolgatni:

Kozmosz: Mi szabadabbak vagyunk, mint ti valaha lesztek

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet