Sokszor hallani azt a szót, hogy Iparkamara, de kevesen tudják, hogy mi is az elsődleges célja a szervezetnek. Segítene?
A gazdaság fejlesztése által a közjó szolgálata, a megye lakosai és vállalkozói érdekében.
Jó-jó, ezt értjük, de mit tesz ezért a kamara? Mik a feladatai, tevékenysége?
A kamarai munka rendkívül színes, szerteágazó. Részben a kamarai törvény, részben minisztériumi megállapodások szabályozzák, mit és hogyan kell tennie, részben pedig önként felvállalt gazdaságfejlesztési szolgáltatásokat nyújt.
Mit értsünk gazdaságfejlesztés alatt?
Azoknak az igényeknek a kiszolgálását, amelyeket az országos és a helyi politika, a vállalkozások, partnerintézmények, valamennyi fent említett partnerünk támaszt velünk szemben, illetve amit a kamara tisztségviselői, munkatársai a gazdaság fejlődése érdekében fontosnak tartanak. De sokszor úgy segítünk a helyi élet fellendítésén, hogy azt a lakosok nem is tudják meg.
Pályaválasztásnál is hasznos tanácsokat adnak
Ezt hogy érti pontosan?
Nagyon sokszor teszünk javaslatot a képviselőknek, hogy mivel lenne érdemes foglalkozniuk, és ezeket később már saját javaslatként halljuk előterjeszteni. De ezzel semmi baj nincs, hiszen az ő feladatuk, hogy megtegyék a szükséges lépéseket, ha valami jó ötletet látnak, hallanak, kapnak. Az egyik ilyen a közelmúltból a belvárosi vendéglátóipari-egységek teraszainak olcsóbbá illetve ingyenessé tétele.
Egyébként kiknek tudnak önök segíteni? Csak a vállalkozóknak?
Dehogyis, ez tévhit! A megye összes lakosának, az általános iskolás gyerektől a szülőkön át a szakmát tanulókig, a vállalkozóknak és vállalkozni kívánóknak, az üzleti partnert keresőknek, a szakmai szervezeteknek, a települési önkormányzatoknak, a kormányhivataloknak, a szakigazgatási szerveknek, az iskoláknak, intézményeknek. Mindenkinek, aki igényli.
Ezt konkretizálná egy kicsit, miben tudnak segíteni egy iskolás gyereknek például?
Abban, hogy a megfelelő szakmát válassza. Mi itt pontosan tudjuk, hogy melyek a hiányszakmák ma a környéken, tudjuk, hogy ezeket hol lehet megfelelően kitanulni. Igyekszünk a helyi fiatalokat itthon tartani.
Hányan és milyen képzettséggel képesek kiszolgálni Vas megyében ennyi féle igényt?
A kamarában most harmincan dolgozunk, döntő többségük felsőfokú végzettségű, nyelveket beszélő, nagy tapasztalattal rendelkező kolléga.
Biztosan rendkívül jól fizetett munkatársak dolgoznak itt...
Nehogy azt gondolja! A kamarai fizetések a nemzetgazdasági átlag alattiak.
Mennyire szól, szólhat bele a politika a kamara életébe, döntésibe?
A kamara független, önálló gazdasági szereplő. Politikai érdekek és szempontok, nyomásgyakorlás nem tudja befolyásolni munkáját.
Gondolta volna, hogy ebben is jók?
A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány feladat, amit még ellát a kamara:
- Valamennyi szakmát tanuló fiatal szerződését mi gondozzuk, mi ellenőrizzük a képzőhelyeket, vállalkozásokat, hogy megfelelőek-e az oktatás körülményei. Mi koordináljuk a vizsgáztatást, mi bízzuk meg a vizsgaelnököket, vizsgatagokat, mi bíráljuk el a pályázatokat, kérelmeket, mi mérjük fel a várható munkaerő-igényeket a megyében, mi gondozzuk a gyakornoki programot, mi intézzük a mestervizsgáztatást, mi szervezzük a szakmai versenyeket, mi bíráljuk el és próbáljuk a gazdaság igényeinek megfelelően befolyásolni a tervezett szakindításokat középfoktól felsőfokig – azaz pontosabban már az általános iskolásoknak is próbálunk segíteni a pályaorientációban.
Vas Megyei Kereskedelmi És Iparkamara Szombathely, Honvéd tér 2. Telefon: 94/506-640, fax: 94/ 316-936, email: vmkik_KUKAC_vmkik_PONT_hu_PONT_ www.vmkik.huÜgyfélszolgálat: hétfő: 08-13; 14-18, kedd-péntek: 8-13
- A kamara segítségével és épületében működik a Békéltető Testület és a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv, mi végezzük az építésügyi regisztrációt, ellenőrzéseket, az okmányhitelesítést, nálunk lehet Széchenyi hitelkártyát igényelni, segítünk a külföldi munkavállalásban, pályázatok és üzleti partnerek keresésében, nyilvántartást vezetünk a megyében működő vállalkozásokról.
- Felméréseket és elemzéseket végzünk a cégek, vállalkozások visszajelzései alapján, kamarai szakmai klubokat működtetünk, előadásokat és workshopokat tartunk, rendszeres és állandó kapcsolatban állunk több száz vállalkozással, intézménnyel, hivatallal, önkormányzattal, gazdasági és civil partnerrel, a hét minden munkanapján fogadjuk a segítségre, információra, tanácsra vágyó ügyfeleket, vállalkozókat.
- Nemzetközi és hazai pályázatok által igyekszünk jó gyakorlatokat megismertetni, fejleszteni a szakmai és menedzsment-tudást, ezzel is növelni a hazai vállalkozások versenyképességét.
- Jogszabályi felhatalmazásunk alapján előzetesen véleményezünk valamennyi gazdasági jellegű törvényjavaslatot, önkormányzati rendeletet, próbáljuk korrigálni a jogalkotói hibákat.
- Részt veszünk a megyei és a szombathelyi tervezésben, az uniós pénzek hatékony felhasználásának előkészítésében, a projektek, a határon átnyúló együttműködések kidolgozásában, tulajdonosai vagyunk a Pannon Novum innovációs ügynökségnek és a Nyugat Pannon Járműipari és Mechatronikai Központnaknak egyaránt, tagjai vagyunk a Szombathelyi Turisztikai és Testvérvárosi Egyesületnek, alapítói a Vas Megyei Turizmus Szövetségneknek, támogatói a Prima Primissima díjnak, a Savaria Karneválnak, a környezetvédelmi alapítványnak stb.
- Kiadványokat készítünk, külföldi vásárokon biztosítunk lehetőséget a megjelenésre Vas megyei vállalkozásoknak, befektetőket keresünk és támogatunk, külföldi küldöttségeket és nagyköveteket fogadunk.