A Fidesznek nagyon bejött ez a nyár

Legalábbis az Ipsos szerint. A kormánypárt úgy bővítette a szavazóbázisát, hogy megnyert magának közel 300 ezer bizonytalant.

Az Ipsos legfrissebb elemzésében a nyár egyértelmű nyerteseként említi a Fideszt, mivel a kormánypárt az idei év eddigi legjobb eredményét érte el szeptemberben, a szimpatizánsaik száma 1,9 millióra tehető, a második a Jobbik 1,1 milliós szavazótáborral, míg az MSZP futott be a harmadik helyre a maga 800 ezres táborával.

A Fideszé a nyár

A fideszesek és a jobbikosok összesen 39 százaléknyian vannak

A Fideszt korábban a választókorúak 20 százaléka támogatta, ez mostanra 24 százalékra nőtt. A második helyet a Jobbik szerezte meg, igaz, a nyár eleji 15 százalékos támogatottsága 14 százalékpontra csökkent. Az MSZP-nél viszont némi javulás figyelhető meg, a júniusi 9 százalékos támogatottságuk most 10 százalékos.

Szoros a verseny a DK és az LMP között, általában az előbbinek van némi előnye. A Demokratikus Koalíciót (DK) a választók 4, az LMP-t 3 százaléka támogatja, ez bő 300 ezer, illetve 250 ezer embert jelent.

Az Együtt rekordot döntött. A párt a megalakulása óta folyamatosan 1 százalékot ért el, de ezúttal megugrották a 2 százalékos küszöböt is. A többi politikai erő minimális, tizedszázalékokban mérhető támogatottsággal rendelkezik – írja az Ipsos.

A bizonytalanok egy része már a kormánypárttal van

Nagymértékben csökkent a korábban tanácstalan szavazók aránya, a korábbi 44-ről 38 százalékra; jobbára a Fidesz mellett kötöttek ki a nyári hónapok során. A bizonytalanok aránya azonban még mindig jelentős, 3 millióan nem neveztek meg kedvelt pártot.

A biztos pártválasztók körében első a Fidesz 41, második a Jobbik 26, harmadik az MSZP 17, negyedik a DK 7, ötödik az LMP 5 és hatodik az Együtt 1 százalékos támogatottsággal.

A harmincasaké és a negyveneseké most a világ?

A Fidesz ezen a nyáron úgy bővítette a szavazótáborát, hogy aktivizálta a pártot nem találók közel 300 ezres csoportját – közölte összefoglalójában az Ipsos. Leginkább a harmincas-negyvenes korosztályban tettek szert nagyobb támogatottságra, júniusban még csak 17 százaléknyian voltak mellettük, most 31 százaléknyian.

A kormánypárt az átlagosnak mondható (4 százalékos) növekedésnél nagyobb sikert tudott elérni a felsőfokú végzettségűek, a szellemi munkát végzők körében és a vidéki városokban, ezekben a rétegekben az elmúlt negyed év alatt 8-10 százalékpontot erősödött a Fidesz.

Így Orbán Viktor pártja egyetlen kivételtől eltekintve minden rétegben a legkedveltebb, a 30 év alattiaknál viszont csak 16 százalékot mért az Ipsos, míg ugyanitt a Jobbiknak 27 százalékos támogatottsága van.

A Fidesz nyerte a leginkább megosztó párt címet is, ezt a listát 23 százalékkal vezeti, míg a támogatottsági listát 24 százalékkal. Az MSZP-t 17, a Jobbikot 13 százaléknyian tartják ellenszenvesnek.

Jobbik vs. Fidesz

Az Ipsos megjegyzi azt is, hogy a választói viselkedés természetes része, hogy a baloldali pártok támogatóinak többsége (a DK-sok 64, az MSZP-sek 60 százaléka) leginkább a Fideszt utasítja el, az viszont már meglepő, hogy a Jobbik hívei körében többen idegenkednek a Fidesztől, mint az MSZP-től, előbbit négytizednyien, utóbbit egyharmadnyian.

A fideszeseknél a Jobbik a tartalék, a kormánypárt támogatóinak 20 százaléka nevezte meg a szélsőséges pártot második kedvelt pártjaként, és csak 15 százalékuk utasítja el őket. A Jobbik távolságtartását jelzi, hogy náluk csak minden tizedik tartja számon második kedvenc pártként a Fideszt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet