Zúgolódnak a polgármesterek: jelentősen emelték az államtitkárok fizetését

Kicsit trükköztek a minisztériumokban.

A miniszterek saját hatáskörben emelték meg az államtitkárok alapilletményét, és mindannyian megkapták a maximális 30 százalékos többletet – írja a Magyarhang.org.

Míg az előző ciklusban havi bruttó 997 ezer forintot keresett egy államtitkár, május óta 1,296 milliót kapnak.

A polgármesterek egy része azonban zúgolódik. 2016-ban ugyan az államtitkárok fizetéséhez kötötték a polgármesteri alapbért, de úgy tűnik, csak papíron: most az ő bérük nem emelkedett.

Nyilvánvaló ez sokuknak nem tetszik.

A polgármesteri fizetések jellemzően a település nagyságától függenek: a legkevesebbet az 500 fő alatti falvak polgármesterei keresik (bruttó 300 ezer forint), míg a 30 ezernél népesebb városok vezetőinek már közel 800 ezer forint a fizetése.

A téma kényes volta miatt a neve elhallgatását kérő egyik független településvezető a lap kérdésére úgy fogalmazott: amíg az állam is ügyeskedik, addig nem várható el, hogy például a kisvállalkozó ne négy, hanem nyolc órában jelentse be az alkalmazottat, aki egyébként egész nap dolgozik.

Az új kormányzati ciklusban egyébként a miniszterek és a parlamenti képviselők fizetése is nőtt. A honatyák korábbi 748 ezer forintos illetménye például 200 ezerrel emelkedett augusztustól.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet