Írni-olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot a Mi Hazánk Mozgalom

Dúró Dóra ismét megmutatta magát.

Írni-olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot a Mi Hazánk Mozgalom, mivel szerintünk az ország vezetésébe való beleszólásnak alapvető feltétele a tájékozottság. Azt is írják közleményükben, hogy a tanulatlan, szegényebb rétegek, jellemzően a cigányság szavazatának megvásárlása az elmúlt harminc év választási csalásainak melegágya volt.

"Ez a felvetésünk nem idegen a magyar jogrendszertől, hiszen például gépkocsit sem lehet vezetni általános iskolai végzettség nélkül, ezt éppen a jelenlegi kormány vezette be. Az ország vezetésébe való beleszóláshoz pedig ugyanúgy elvárható az, hogy valaki a legelemibb információszerzési módnak birtokában legyen. Nem lehet megalapozott döntést hozni az ország jövőjéről a Mi Hazánk szerint, ha az ember nem is ismerheti meg a pártok elképzeléseit"- írja közleményében Dúró Dóra.

A Mi Hazánk képviselője szerint a választójog bár általános, most sem korlátlan, hiszen a kiskorúak (vagy nevükben törvényes képviselőik) nem szavazhatnak, illetve azok sem, akik akár tizennyolc éves koruk előtt már dolgoznak. Vannak arra nemzetközi példák, hogy már 16 éves kortól valakinek szavazati joga van, ahhoz képest a 18 éves korhatár is "antidemokratikusnak", egyfajta cenzusnak tekinthető. "A Mi Hazánk szerint a választójog így is általános maradna, és ez a rendszer sokkal jobban kifejezné a népakaratot, nem torzulna annyira a szavazatvásárlás miatt az eredmény"- érvel Dúró annak kapcsán, hogy szerinte miért nem korlátozná az egyenlő és általános választójogot a javaslatuk.

"Az elmúlt évtizedekben bevett gyakorlat volt, hogy az alacsony iskolázottságú emberek, elsősorban a cigányság szavazatait megvásárolták pl. krumpliért a különböző pártok, mindez ellentétes a demokratikus normákkal és a választások tisztaságával. Nemrégiben Kompolton jártam, ahol a polgármestert el is ítélték szavazatvásárlásért, holott csak egy szavazattal nyert. Az ilyen esetekben sem tartjuk helyénvalónak, hogy minden következmény nélkül újra elindulhat, akit jogerősen elítéltek választási csalásért."- zárta közleményét a képviselő. - írja az atv.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek