Hétszázmillió forintnak megfelelő összegért került a piacra az 1972-es Keresztapa filmben látható Corleone villa. A bolondnak is megéri, licitáljon, aki csak teheti! Aki pedig nem, annak maradnak a képek és a film újranézése. A mostani tulaj alig két éve vette meg az ingatlant és pénzt nem sajnálva alakította át. Bár a filmben leginkább csak a kert és a ház külseje látszik, néhány szoba mégis az eredeti Corleone villa alapján lett berendezve.
Az amerikai Staten Islandon található, 1930-as években épült ház hét hálóval, öt fürdővel, étkezővel, verandával, egy tágas nappalival, illetve egy hatalmas garázzsal rendelkezik, a kertet nem is említve. Ahogy a Mirror cikkében olvashatjuk, az előző tulaj 2012-ben vette meg a villát és azonnal átalakításokba kezdett, hogy alig két évvel később plusz egy millió dollárt hozzácsaphasson az árhoz. Azért az eredmény elég jó lett, és hát valljuk be, nem lenne olyan rossz azt mondani, hogy az ex-Corleone villában élünk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!