Ismét lesz Békemenet

Három év után, október 23-án ismét lesz Békemenet Budapesten. Utoljára 2018-ban indult útjára a felvonulás, Bayer Zsolt azonban most bejelentette, idén megrendezik a nyolcadik Békemenetet is.

2018 után újra megrendezik a Békemenetet, jelentette be Bayer Zsolt - írja a 444.hu.

„A minden alkalommal méltóságteljes és erőszakmentes Békemenet idén az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén immár nyolcadik alkalommal indul útjára, és mutatja meg, milyen erő rejlik a szeretetben és az összefogásban” - fogalmaz a Demokrata.

A felvonulás szervezője, Csizmadia László áprilisban még "mutánsnak" nevezte az ellenzéket, amikor arról beszélt, miért kell a járvány után újabb Békemenetet szervezni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek