Megsemmisítették az Iszlám Állam szervezetét, de még fenyegetést jelent

Szombaton elfoglalták az IÁ utolsó támaszpontját.

Győzelmet hirdetett szombaton az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felett Kelet-Szíriában az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF), miután sikerült felszabadítani Baghúz települést, az utolsó olyan kelet-szíriai zárvány területet, amelyet az Iszlám Állam még ellenőrzés alatt tartott - közölte a Twitteren az SDF szóvivője.

youtube

Musztafa Bali azt is kijelentette üzenetében, hogy sikerült teljes katonai győzelmet aratni a dzsihadista csoport harcosai felett, és vége az Iszlám Állam úgynevezett kalifátusának, amelyet egykor Szíria nagy részén és a szomszédos Irakban hirdetett ki a szervezet. A szóvivő egyúttal jelezte, hogy az SDF az Iszlám Állam totális megsemmisítéséig tovább folytatja a harcot - írja az MTI.

Baghúz felszabadítását egy ideje mérföldkőként tartják számon a szélsőségesek elleni harcban, ám a terrorszervezet várhatóan akkor is fenyegetést jelent majd, ha a kalifátusa elveszíti minden területét, mert továbbra is lehetnek alvó sejtjei, merényleteket követhet el, és maradhatnak még fegyveresek a gyéren lakott sivatagos vidéken rejtőzködve.

Donald Trump amerikai elnök pénteken Floridában arról beszélt újságíróknak, hogy az Iszlám Államot 100 százalékig legyőzték Szíriában.

Az Iszlám Állam egyik harcosát Ferihegyen fogták el Ferihegyen fogták el az Iszlám Állam egyik harcosát 2019. March 22. 14:22 még tavaly, hamis papírokkal akart utazni, ezen bukott le. Miközben a kitoloncolására várt, kiderült, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam harcosa. A nemzetközi nyomozás eddigi adatai szerint a szíriai Homsz városában követett el gyilkosságokat.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet