Itt a rendelet a nyugdíjemelésről: 1,2 százalékot kapnak az idősek

Már a novemberi nyugdíj is magasabb lesz, az előző hónapokra pedig egy összegben kapják meg a pénzt.

A tegnap esti Magyar Közlönyben megjelent a rendelet az idei nyugdíjkompenzációról. Ami valójában évközi emelés, mivel a kiegészítés mértéke meghaladja az 1 százalékpontot.

A rendelet értelmében 1,2 százalékkal növelik novemberben a nyugdíjakat. A jogszabály tételesen felsorolja, hogy mely ellátások esetében jár az emelés. Összevetve az egy évvel ezelőtti listával, nincs változás.

Abban viszont van különbség, hogy akkor csak egyösszegű kifizetésben részesültek a jogosultak, most viszont - mint említettük - évközi emelésre kerül sor, az infláció és az év eleji nyugdíjemelés nagyobb eltérése miatt. Fontos, hogy már a novemberi nyugdíjra is vonatkozik ez a rendelet. A január-októberi időszakra vonatkozóan pedig egy összegben folyósítják a különbözetet.

A részletszabályok szerint annak jár a magasabb nyugdíj, aki januárban nyugdíjemelésben részesült. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy azokra nem vonatkozik a jogszabály, akiknek csak az idei évtől folyósítják az ellátásukat. Ezen túl idén nem várható további juttatás a rendes nyugdíjon felül, mivel a gazdasági növekedés - ami valójában visszaesés lesz - ezt nem teszi lehetővé. - írja a privatbankar.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek