Itt vannak a Vas megyei rendőrség tanácsai iskolakezdésre

Szeptember folyamán fokozott rendőri jelenlétre minden tanítási napon 7 óra és 7 óra 45 perc közötti időben lehet számítani Szombathelyen az iskolák környékén.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. szeptember 1-jén, Szombathelyen, a Paragvári utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésénél tartotta meg tanévnyitó sajtótájékoztatóját. Az eseményen a szombathelyi Claudius Polgárőr Egyesület tagjai, valamint a Szombathelyi Közterület-felügyelet munkatársai is részt vettek.

Mészáros D. Zsolt

Az eseményen Bercse László r. őrnagy, a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, hogy ilyenkor megnő a forgalom az oktatási intézmények környékén, valamint ezzel együtt a balesetek bekövetkezésének kockázata is.

  • A járművezetőket arra kérte, hogy legyenek az átlagosnál is türelmesebbek, körültekintőbbek, toleránsabbak és empatikusabbak!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket fokozott figyelemmel közelítsék meg, tartsák be a megállási és várakozási szabályokat!
  • Felhívta a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzésében rendkívül fontos szerepe van a szülői példamutatásnak!
  • Kérte, hogy a kisebb gyerekeket ne engedjék a szülők önállóan közlekedni, csak felnőtt felügyeletével!
  • A gyermekkel a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken fokozott körültekintéssel haladjanak át!
  • Amennyiben autóval közlekednek, használják megfelelően a gyermekülést, a biztonsági övet pedig minden esetben megfelelően kössék be!
  • Törekedjenek arra, hogy az autóból történő kiszállás minél biztonságosabban, gyorsabban történjen meg!
  • Mészáros D. Zsolt

    Szeptember hónapban a rendőrkapitányságok közterületi szolgálatot ellátó munkatársai, a polgárőrség tagjai és a közterület-felügyelet munkatársai kiemelt jelenléttel járulnak hozzá az iskolakezdés zökkenőmentességéhez. A

    fokozott rendőri jelenlétre elsősorban minden tanítási napon 7 óra és 7 óra 45 perc közötti időben lehet számítani.

    A délutáni órákban pedig visszatérően ellenőrzik a rendőrök az iskolák környékét.

    Az idei tanévben is folytatódik „Az iskola rendőre” program, amelynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése. A program keretében ismét lesz „SuliMoped” program, valamint folytatódnak a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sokkoló