Magyarország területén augusztus 9-én 0 órától augusztus 11-én 24 óráig a rendőrök 169 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 55 súlyos és 111 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 522 személyt fogott el, közülük 62 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 390 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 616 személyt állítottak elő, köztük 219 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 42 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!