Júliustól elég két pohár sör, és biztosan ugrik a jogsi

Július 1-jétől új Btk. lép életbe, mely azzal jár, hogy szigorítják az ittas vezetésért járó büntetéseket.

Még zéróbb lesz a tolerancia a jövő hónaptól. A július elsejével életbe lépő új büntető törvénykönyv ugyanis jelentősen szigorít az ittas vezetésért járó büntetéseken, és változnak a százalékos határok is.

Komoly változások

A legjelentősebb változás az, hogy ha valakinek a szervezetében az alkoholszint meghaladja a 0,5 ezreléket, az már bűncselekménynek számít és a helyszínen elveszik a jogosítványát. Ez a határ eddig 0,8 ezrelék volt. Ezt nagyon könnyű elérni, egy átlagos, 80 kilós férfi esetében elég hozzá két pohár (2x3 dl) sör elfogyasztása, ha az illető kb. negyed órán belül kocsiba ül.

Ez azt jelenti, hogy aki túllépi a 0,5 ezrelékes határt, az ellen büntetőeljárás indul, ami akár börtönbüntetéssel is végződhet. A 0,5 ezrelék alatt lévő véralkoholszint még csak szabálysértésnek minősül – vagyis a büntetés pénzbírság és a jogosítvány esetleges elvétele.

Az alkohol lebomlása órákba is telhet
Nyugat.hu

Változtatnak még a bírósági eljáráson is: az új szabály értelmében nem kell a bíróságnak az egyéni befolyásoltságot vizsgálnia, tehát nem kell mérlegelnie, hogy kire hogyan hatott az elfogyasztott alkohol. Mindenki ittasnak számít, akinek a véralkohol-szintje meghaladja a 0,5 ezreléket. Ezzel becsapták az ügyvédek előtt az egyik eddig meglévő kiskaput: most már ugyanis hiába is bizonygatnák, hogy ügyfelükre alig volt hatással az a néhány üveg söröcske.

Nem mindegy, hogy bűncselekmény vagy szabálysértés

Ezentúl bűncselekménynek számít szabálysértés helyett a forgalomtól el nem zárt magánúton (például bevásárlóközpontok parkolója vagy benzinkút) elkövetett ittas vezetés is. Az új Btk. külön tényállásként kezeli azt, ha valaki nem ivott, de bódult állapotban (azaz drog vagy gyógyszer hatása alatt) ült a kormány mögé, ennek a büntetése azonos az ittas vezetésért járóval. Tehát, ha valaki nem csak ivott, de drogot is fogyasztott, akkor ezt külön-külön büntetik, tehát a vétkes halmazati büntetést kap.

Jelenleg (tehát még július elsejéig) az ittas vezetés büntetése 0,8 ezrelékig maximum 150 ezer forintig terjedő pénzbírság, illetve hat hónapig bevonhatják az ember jogsiját, de nem a helyszínen, hanem csak a szabálysértési eljárás befejezése után.

Ez mind meg fog változni az új Btk. életbe lépésével, úgyhogy mindenki óvatosan vezessen, és kétszer is gondolja meg, mielőtt alkoholt fogyasztana, ha utána kormány mögé akar ülni!

Az új Btk. szerint ittasnak számít aki: „a 236. és a 238. § alkalmazásában ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet