Pénzbüntetés kiszabását és a járművezetéstől való végleges eltiltást javasolja a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki ittasan, a körforgalomban a forgalommal szemben haladva balesetet okozott 2018. szeptember 12.-én.
A Szombathelyi Járási Ügyészség ittas vezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki igen súlyos fokban ittasan, egyirányú forgalmi úton a forgalommal szemben közlekedett autójával 2018. szeptemberében Szombathelyen. A vádirat szerint a vádlott, amikor az egyirányú forgalmi út és egy másik út kereszteződésében kialakított körforgalomhoz ért, abba ismét a forgalommal szemben hajtott be és összeütközött a körforgalomban szabályosan közlekedő járművel.
A vádlott a balesetet követően kihaladt a körforgalomból, majd az ütközés helyétől 160 méterre, az úttest szélére húzódva állt meg. A Szombathelyi Járási Ügyészség a járművezetésre egészségi okból alkalmatlan vádlottal szemben pénzbüntetés, valamint végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!