Tíz hónapja nincs parketta a jáki tornaterem felében

Végre elkezdték felújítani a jáki általános iskola tornatermét, majd' tíz hónap után. Miért tartott eddig?

A Jáki Nagy Márton Általános Iskola tornatermében tavaly decemberben vették észre, hogy szivárgásos csőtörés miatt felázott a parketta. Hiába a friss felújítás, a friss lakkozás (pont ez utóbbi mutatta meg, hogy baj van) a csarnok felében fel kellett szedni a parkettát. Telt-múlt az idő, de a helyzet nem változott, a tornaterem helyreállítása váratott magára, így a szülők is egyre többször kérdezték, hogy mikorra készül el. Legutóbb év elején tartott az igazgatónő egy összevont értekezletet, ahol tájékoztatta a szülőket az akkori helyzetről. Egy olvasónk felkeresett minket, szerinte lassan tarthatatlan ez az állapot. Időközben viszont már elindult a javítás.

Olvasónktól megtudtuk, hogy az iskolának egy eredményes tornászcsapata van (egy tanulót pedig frissen le is igazoltak Győrbe, ígéretes karrier előtt áll). A teremben focisták és kosarasok is megfordulnak délutánonként/hétvégente, és már a mindennapos testnevelést is bevezették, így nagy szükség lenne az egész teremre. Megkerestük Kozma Juditot, az iskola igazgatóját, akitől megtudtuk, több hónap után most állt egyenesbe a projekt, a pénz is megvan rá, a termet már felmérték s ha minden igaz, reményei szerint az őszi szünet környékére be is fejezik a munkálatokat.

Jáki iskola tornaterme
Nehézkes körülmények
Bonyhádi Zoltán

A Klebersberg tankerülete megkapta a szükséges összeget és a biztosító is fizetett, így most már rendelkezésre áll az majd' négymillió forint, az elmúlt héten felmérték a szakemberek a termet, jelenleg az árajánlatokra várnak - mondta el az igazgató.

Azt is megtudtuk, hogy a mindennapos testnevelésben nem okozott fennakadást ez az állapot, a tornaterem fele használható, osztályonként heti egy órát a szabadban tartanak (amíg az idő engedi) és tornaszobájuk is van. Az új burkolat tökéletesen fog passzolni a terem ép feléhez, hasonló, speciális vastagságú parkettát használnak majd, nem lesz érezhető a különbség.

Tíz hónap félpályás lezárás

A terem helyrehozatala elhúzódott, lassan tíz hónapja tart ez az állapot. Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy a vizesblokkot is bontani kellett, mire megtalálták a hibát. Többek közt ezért is kerül többe a helyreállítás. Kozma Judit azt is elmondta, hogy ez a folyamat több hónapig tartott, a biztosító többször felmérte a károkat, és a fizetés sem ment azonnal.

Jáki iskola tornaterme
Ezen a térfélen csupasz beton
Bonyhádi Zoltán

Az esetet bonyolította, hogy időközben az önkormányzattól átkerült az iskola fenntartása a Klebersberg központhoz, igaz az igazgató azt is megjegyezte, hogy Fodor István, a szombathelyi tankerület igazgatója személyesen is járt a helyszínen és egyből intézkedni kezdett az ügyben.

A biztosító 2,7 millió forintot fizetett, a felújítás négymillióba kerül, a fennmaradó 1,3 millió forintot a Klebersberg központtól kellett igényelni, nemrégiben megérkezett a hiányzó összeg, ezért nekiállhatnak a munkálatoknak. Hogy miért kellett ennyi ideig várni rá, azt már csak a magyar bürokrácia lassan őrlő malomkerekeinek tudhatjuk be.

Jáki iskola tornaterme
Már látszik a fény az alagút végén
Bonyhádi Zoltán

- A gyerekek tudtak tornázni, s nekünk ez volt az elsődleges szempont, így a "kint rekedt" focizó vagy sportolni vágyó társaságokon nem nagyon tudtunk segíteni, de ez valójában iskolai tornaterem és nem önkormányzati sportcsarnok, nekik várniuk kellett. - mondta el az igazgatónő s hozzátette, hogy ha a gyerekek sem tudtak volna tornázni, akkor erősen, addig ütötték volna az asztalt, amíg ez a probléma mihamarább megoldódik, de vélhetően akkor az egész ügyet hamarabb megoldották volna.

Ez csak némi apró

2013-ban az állam átvette az önkormányzatoktól az iskolák fenntartását, a Klebersberg Intézményfenntartón keresztül. Hallottunk problémákról, eszközhiányról és mindenről az induláskor, ez vélhetően annak volt köszönhető, hogy úgy vezették be az új rendszert, hogy azt még "meglepte" hirtelen a sok tennivaló. Azóta már beindult, megyeget a tankerület, legutóbb, amikor Fodor Istvánt, a helyi tankerületi igazgatót kérdeztük a tankönyvelosztó problémáiról Még mindig nincs minden iskolában tankönyv 2013. September 20. 10:09 , lapunknak elmondta, hogy jelenleg a pedagógusok béremelési rendszerén dolgoznak naphosszat kollégáikkal.

Négymillió forint - ha felcsapjuk az újságot, akkor máris találunk néhány hírt, amiben milliárdokat költ az állam erre és arra. Tegyük félre egy pillanatra az országos stadionépítő szenvedélyt, maradjunk csak helyben: a Szombathelyen építendő stadionra pillanatok alatt akadt az öltönyzsebben 9,6 milliárd forint, a rendkívüli alapból.

Jáki iskola tornaterme
Csak tanári kísérettel
Bonyhádi Zoltán

Joggal merül fel az emberben a kérdés: nem volt rá mód, hogy az állam meghitelezzen 1,3 milliót tavasszal vagy nyáron, hogy szeptemberre kész legyen egy iskola tornaterme? - úgy tűnik nem, hiszen nem volt létszükség, félpályán is elférnek a nebulók, és nemsokára úgyis meglesz. Ez csak némi apró, a milliárdnyi kötegek mellett, ahhoz nem elég nagy volumenű, hogy a közösségi géphadosztálynak kiosztható legyen és a kampányban is milyen hülyén mutatna egy félpályás szalagvágás?! - De nincs min felháborodni, Pató Pálék országában ráérünk arra még. Lehet, hogy hamarabb meglett volna a pénz, ha a tornatermet a dokumentációkban stadionként említik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Még mindig nincs minden iskolában tankönyv

A hivatalok szerint minden rendben volt a tankönyvosztással, a szülők mégis panaszkodnak.

Tanévkezdésből trauma: ettől nehéz az iskolatáska

Szeptember 2. a szülők egyetemes szívatásának napja, akkor osztunk-szorzunk először, mennyi forintot fektettünk be gyermekeink „tudásába”. Önnek mennyibe került az idei tanévkezdés?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet