Nincs veszélyben a jáki templom, legalábbis egyelőre

Sőt, a tornya sem mozdult meg, mint állítja azt néhány újság. Tény, hogy nincs jó állapotban, mint ahogyan az ország többi román stílusú műemléke sem, de folytatni kellene a restaurálást.

Megmozdult a jáki templom tornya

– írja keddi cikkében a muemlekem.hu portál. A hírt gyorsan átvették mások is, például az epiteszforum.hu, a hirfal.hu, a magyarhirlap.hu, és még sorolhatnánk. A cikkek egymásra hivatkoznak, és azt állítják, veszélybe került Ják országosan ismert műemléke. A híradások szerint az információt Figler András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodájának vezetője adta. Felhívtuk az irodavezetőt, és megkérdeztük, igazak-e a hírek és végveszélybe került-e a templom.

Összekeverték a lébényi templommal?

Figler András azzal kezdte, rossz állapotban vannak a római kori templomok. Nem csak Jákon, hanem szerte az országban. Példaként említette a Győr-Moson-Sopron megyében álló lébényi templomot, amelyet valóban komoly veszély fenyeget. Mészkőből készült, ami nehezen áll ellen az elemeknek, málik a fala, kődarabok hullanak le róla, szerkezete is megsérült. Az irodavezető szerint a cikk írója valószínűleg összekeverte a két templomot, aminek az lehetett az oka, hogy a jáki templomnál beszélgetett az újságíróval, ott említette a lébényi műemlék rossz állapotát.

Könnyen a középkorba képzelhetjük magunkat
Könnyen a középkorba képzelhetjük magunkat
Tánczos Mihály

Persze, a jáki templomra is ráférne a további munka. A templomot egy agyagteknőre építették, ahol a víz nem tud a talajba szivárogni. Így felhúzódik a falakba, sótartalma kicsapódik és károsítja a kőszerkezetet. Itt az első feladat lenne megoldani a vízelvezetést, kiszárítani a falakat, és végre folytatni és befejezni az évtizedek óta ímmel-ámmal folyó restaurálást.

A homlokzaton, a kupola belső felén valóban vannak repedések, a templom statikai szerkezete azonban nem sérült meg. Szó sincs életveszélyes állapotról, az viszont igaz, hogy rossz az épület állaga és folyamatosan romlik. Néhány éve fel is állványozták az épületet, elkezdték a munkát, amit félbehagytak, állítólag elfogyott a pénz. Jellemző, hogy az állványok most is állnak, de már azok is korhadnak.

Innen nem potyognak a kődarabok
Innen nem potyognak a kődarabok
Tánczos Mihály

Szilárdan áll a templom

Figler András szerint az a legnagyobb probléma, hogy hazánkban nincs műemléki támogatás, csak pályázatok vannak, de kérdéses, hogyan lehet azokhoz hozzájutni. A tulajdonos az egyház, nekik viszont nincs 200 millió forintjuk erre, körülbelül ennyibe kerülne a felújítás. Az irodavezető azt mondja, az államnak kellene közbelépnie, hiszen tulajdonos ide vagy oda, a műemlék mindannyiunk közös kulturális értéke.

Dr. Rátkai László jáki plébános azzal kezdte:

Bárcsak minden olyan szilárdan állna ebben az országban, mint a jáki templom

. Megjegyezte, ő is olvasta a templom veszélyeztetettségéről szóló cikket, kifogásolta viszont, hogy őt senki sem kereste meg. Megerősítette, hogy néhány éve semmilyen munka sem zajlik a templomnál, de szeretné megnyugtatni a híveket, szó sincs életveszélyes állapotról, a templom nyugodtan látogatható.

A kor és az erózió nyomai
A kor és az erózió nyomai
Tánczos Mihály

Úgy vélte, folytatni kellene a felszíni restaurálásokat, a statikai szerkezettel nincs probléma. Az álványokat viszont már régen le kellett volna bontani, mert csak rontják a képet és semmi hasznuk sincs.

Ügyeskedők és tehetetlenkedők

A plébános ugyanakkor megfogalmazta, néhány tízmillióból be lehetne fejezni a munkát, ha a dolog nem a lobbizásról szólna. Ma ugyanis ha tízmilliós munkáról van szó, akkor 30-40 millióra becsülik azt fel, és azok kapják a támogatást, akik sikeresen lobbiznak, a pénzek pedig ki tudja, hová mennek el.

A vandálok sem kímélik
A vandálok sem kímélik
Tánczos Mihály

Megemlítette, a hívek rendszeresen adományoznak a templom felújítására, de egy-két millió forint kevés. Az államnak és a szakembereknek kellene segíteniük, és meg kellene változtatni a torz műemléki hozzáállást. Kijelentette, szakembereknek kellene járniuk az országot, nekik kellene megállapítani, melyik templom szorul felújításra, és azt kellene támogatni. Nem az ügyeskedők és a tehetetlenkedők küzdelmét kellene fokozni.

A jáki templom

Jákon 1214-ben alapították a bencés apátságot, ekkor kezdődött el a templom építése. Az építkezés évtizedekig tartott, 1256-ban szentelték fel Szent György tiszteletére. Stílusa alapvetően rmán, de gótikus elemeket is tartalmaz. A 16. század második felében a törökök megrongálták a templomot, az apátságot pedig elpusztították. A 17. század közepén az újra használatba vett templomot villámcsapás érte, amely súlyos károkat okozott.

Az első nagy felújítás 1660-ban történt, újjáépítették a főhajófal déli részét és három pillérét. A tonyokat az 1730-as években újították fel. A felújítások ellenére már a 18. század második felében romlani kezdett az épület állapota, 1846-ban a szombathelyi püspöki hatóság már azt szorgalmazta, hogy az épületet műemléki szempontok alapján javítsák ki.

A nagy restaurálás 1896 és 1904 között zajlott, a munkát Schulek Frigyes irányította. A templomot megtisztították az 1660-ban beépített barokk elemektől és román stílusban állították helyre. Az 1980-as években szintén folytak felújítási munkálatok, a főhajót cserepezték és rézzel fedték be a két mellékhajót. Az elmúlt két évtizedben azonban csak ímmel-ámmal folyt a munka.

(Forrás: Wikipédia)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra