Japánban tartanak attól, hogy az Olimpia miatt világszerte ismét berobban a járvány

Közben az olimpiai láng Kiotóba ért, ahol járványügyi szabályok mellett tartották meg a rendezvényt.

A tokiói olimpiai játékok kezdetéig be akarják oltani Japán lakosságát, de az országban a teljesen védettek száma nem éri el a két százalékot. A járványhelyzet miatt a közvélemény jelentős része ellenzi a nyári játékokat, de a szervezők biztosak benne, hogy a rendezvény biztonságosan megtartható.

Utazási figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok Japánra a koronavírus-járvány miatt. Az amerikai külügyminisztérium javaslata alapján még azoknak sem javasolják a Japánba utazást, akik megkapták a vírus elleni oltást. Csak két hónap van hátra az olimpia kezdetéig, a Tokiói Olimpia elnöke szerint az amerikai lépés nem befolyásolja a játékokat.

"Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a tokiói játékokat biztonságosan megszervezzük. Az amerikai olimpiai bizottság szerint sem lesz hatása a figyelmeztetésnek a játékokra, ezért folytatjuk a felkészülést" – jelentette ki Hasimoto Szeiko, a Tokiói Olimpia elnöke.

Japánban felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése, a kórházak több városban a befogadó-képességük határa közelében vannak. Az ország nagy részében vészhelyzet van érvényben. A járvány terjedése miatt többen ellenzik a tokiói olimpia megrendezését.

"A koronavírus-járványt még nem tarják ellenőrzésük alatt, és az Olimpia alatt a világ minden tájáról jönnének-mennének emberek. Szerintem ezzel nem csak Japánban, hanem az egész világon újra el fog terjedni a vírus" – vélte egy japán férfi.

Japán megnyitotta az első tömeges oltási központjait hétfőn annak érdekében, hogy felgyorsítsa a vakcinák beadását. Az ország lakosságának csupán kevesebb, mint két százalékának van teljes védettsége, miközben nőtt a fertőzöttek száma. Az oltásokat lassította, hogy a vakcinák engedélyeztetését belföldi klinikai teszteléshez kötötték.

Kritikusok szerint pedig a helyi önkormányzatok bizonytalansága és a szakértelem hiánya szintén akadályozta az oltási program hatékonyságát. Közben az olimpiai láng Kiotóba ért, ahol járványügyi szabályok mellett tartották meg a rendezvényt. - írja az atv.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek