A társasház legidősebb, 90 éves lakója adta át a felújított járdát a szombathelyi Derkovits lakótelepen

Két járdát újítottak fel és bemutatták egy készülő parkoló terveit is.

Három helyszínen tartott sajtótájékoztatón szép sorban Horváth Soma a választókerület képviselője, képviselőjelölt és Nemény András, a közgyűlés Éljen Szombathely-frakciójának vezetője, polgármesterjelölt.

A bevezetőben utaltak arra, hogy amikor megalakult az új többség a közgyűlésben, a költségvetést úgy fogadták el, hogy plusz 500 milliót csoportosították át út- és járdafelújításokra, és külön keretet határoztak meg játszóterek felújítására és új parkolók létesítésére is.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
Ezt a járdát újították fel a Szűrcsapó 26. előtt
Mészáros D. Zsolt

Nemény András emlékeztetett rá, hogy korábban a fideszes képviselők, Hende Csaba országgyűlési képviselő és a Fidesz polgármester-jelöltje, Balázsy Péter is azt mondta, semmi értelme nem volt a pénz átcsoportosításának, mert ezekből a tervekből úgysem lesz semmi.

Egy érintett lakó vágta át a szalagot

Nemény kijelentette, nem volt igazuk, ugyanis éppen most mutatják meg a pluszpénzből elkészült első járdákat, Oladon és a kertvárosi részen is hamarosan fejeződnek be felújítások.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
A 90 éves Baranyai Ferenc (középen) a 70-es évek óta itt él
Mészáros D. Zsolt

A helyszíneket Horváth Soma mutatta be, elsőként a Szűrcsapó utca 26. előtti járdát. A járda eddig valamilyen okból csak a ház végéig ért, és nem csatlakozott a másik hát járdarendszeréhez, ezt most összekötötték, és felújították az egész járdát. Összesen 230 négyzetméternyi járdafelületről van szó, a munka egymillió 660 ezer forintba került.

AS járda átadására és a szalagvágásra a ház legidősebb lakóját, a 90 éves baranyai Ferencet kérték meg, akit elkísért 88 éves felesége is. Baranyai elmondta, a 70-es években az elsők között költözött az akkor új lakótelepre, egész életében itt élt.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
Itt lesz az új parkoló
Mészáros D. Zsolt

Ezt a járdát a 70-es évek óta soha nem újították fel eddig, sok idős lakó van, akik bottal közlekednek, és sok a kismama is, akiknek a rossz járda megnehezítette a dolgát. Az idős férfi hozzátette, nagyon örül az új járdának, elég sokan estek el a repedések miatt eddig.

Új parkoló is lesz

A Szűrcsapó utca 10. előtti járdát is felújították, ezt is megmutatták. Ez a járda is az épülettel egyidős, soha nem volt felújítva, több részén megsüllyedt és mozaikosra töredezett. 180 négyzetmétert újítottak fel, egymillió 117 ezer forintból.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
Felújított járda a Szűrcsapó 10. előtt
Mészáros D. Zsolt

Nemény András és Horváth Soma egy új parkoló helyét is megmutatták. A Szűrcsapó utca 22. mellett, egy jelenlegi kihasználatlan területen új, 35 férőhelyes parkolót alakítanak ki. Három kivezető járda csatlakozik majd hozzá, jelenleg a közbeszerzés zajlik, ha minden a tervek szerint alakul, az idén elkészül a parkoló.

A területen több fa is áll, ezekből hármat vagy négyet ki kell vágni, de Horváth Soma szerint a fák 95 százaléka megmarad, és hat új fát is ültetnek., Ezek mellett 412 darab növényt is ültetnek a leendő parkoló mellett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet