Járdáról, takarásból tekert autó elé egy idős kerékpáros Szombathelyen

Patakban csordogált a vér az idős férfi fején, de nem akarta, hogy mentőt hívjanak.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt csütörtökön reggel Szombathelyen, a Vörösmarty Mihály utcában.

TM/Nyugat.hu

A belváros felől Kőszeg irányába tartott  egy osztrák rendszámú Skoda, amikor a menetirány szerinti jobb oldalról, parkoló autó takarásából egy kerékpáros gurult volna át az úttesten.

TM/Nyugat.hu

„Még sötét volt. Zöldhullámon haladtunk, előttem is haladt még több jármű, amikor megjelent előttem a biciklis és fékezni sem volt időm, elütöttem. Ha jólláthatósági mellényben lett volna, akkor sem látom meg előbb, mert parkoló autó takarásából indult, egy kapualjból” – mondta el kérdésünkre az autót vezető magyar férfi.

„Azonnal megálltam és visszaszaladtam. Az a pár másodperc elmondhatatlanul rémisztő volt a számomra. Tudtam, hogy embert ütöttem el és nem tudtam, milyen állapotban találom” – tette hozzá.

TM/Nyugat.hu

„A kerékpárja mellett találtam, vérzett a feje, de azonnal felállt. Azt mondta, hogy ne hívjak mentőt, de ez meg sem fordult a fejemben, hiszen patakban csordogált a vér a fején. Kisegítettem a járdára és leültettem, a mentők azt mondták, hogy talán nyolc napon belül gyógyuló lesz a sérülése, de mindenképpen meg kell vizsgálni, hiszen fejsérülése van” – tudtuk meg.

TM/Nyugat.hu

A 72 éves férfit a mentők kórházba szállították.

TM/Nyugat.hu

A helyszíni szemle ideje alatt a rendőrség lezárta az érintett sávot.

TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló