18 darab, játékbabába rejtett bombát hatástalanítottak az iraki hatóságok - írja a Russia Today (RT), orosz hírcsatorna. A babákba az Iszlám Állam aktivistái rejtettek bombákat, és a Bagdadot és Kerbelát összekötő út mentén akarták elhelyezni azokat.
Kerbala a síiták szent városa, az úton rengeteg síita zarándok közlekedik családostul. A terroristák célja az volt, hogy a robbanószerkezeteket a zarándokúton járó szülőket kísérő gyermekek találják meg.
Az IS szunnita szélsőségesei hitetleneknek tartják a síitákat, ezért úgy vélik, az életük semmit sem ér
– nyilatkozta az RT-nek Frank Salvato, amerikai valláskutató.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!