Felmentette pozíciójából Obadiah Moyo egészségügyi minisztert Emmerson Mnangagwa zimbabwei miniszterelnök. A gyanú szerint a politikus 60 millió dollárnyi koronavírus elleni védőfelszerelést szerzett be trükkösen, a nyereség egy részét pedig egy magyar cégen keresztül mosták volna tisztára.
Emmerson Mnangagwa kirúgta a korrupciós botrányba keveredett egészségügyi miniszterét, Obadiah Moyót, akit két hete már őrizetbe is vettek. Az Interpol gyanúja szerint Magyarországon keresztül próbált tisztára mosni kétmillió dollárt a zimbabwei politikus, amit úgy szereztek, hogy ismeretlen cégektől 60 millió dollárért vásároltak védőfelszereléseket a koronavírus-járvány miatt.
Ebből került volna magyarországra a közel 700 millió forintos tétel, amelyet egy svájci tulajdonú, de magyar cég számlájára küldtek, ami feltűnt a számlavezető MagnetBanknak, ami jelentette is az esetet - írja a Med Africa Times nyomán a napi.hu .
A győztes Drax International azonos nevű magyar leányvállalatát egy albán származású férfi vezeti, aki egy székhelyszolgáltatóhoz idén februárban jegyezte be a céget. Az országban a korrupciós botrány miatt tüntetések kezdődtek, amelyek miatt nehéz helyzetbe került a kormányzat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!