Jó tudni, mely európai országokban van még érvényben a kijárási tilalom

Míg hazánkban már eltörölhettük az éjszakai kijárási tilalmat, addig több más országban továbbra is érvényben van a lakhelyelhagyás időbeli korlátozása – közölte a kormany.hu.

A közlemény szerint Franciaországban este 9 órától reggel 6-ig tart a kijárási tilalom, ez alól a munkavégzés, egészségügyi és családi szükséghelyzet adhat felmentést, illetve szabad a háziállatok sétáltatása is a lakóhely közelében. A tervek szerint június 9-től este 11 órára módosul a kijárási korlátozás kezdete, teljes eltörlését pedig június 30-tól tervezik.

Olaszországban, ha jól alakulnak a számok, a kormány csak június 21-én tervezi megszüntetni az éjszakai kijárási tilalmat a járványügyi szempontból alacsony kockázatú területeken. Legutóbb május 18-án enyhítettek a szabályozáson, ennek értelmében csak a szükséges feladatot ellátók és a munkába menők tartózkodhatnak kint este 10 és reggel 6 óra között.

Görögországban éjjel fél 1 és reggel 5 óra között van érvényben kijárási korlátozás, a szabályozáson legutóbb május 14-én lazítottak – áll a közleményben.

Németországban legkésőbb június 30-ig érvényben van az országos korona-vészfékrendszer, ami alapján a fertőzöttségi ráta 100-as értéke felett kijárási korlátozás van érvényben az adott körzetben, este 10 órától reggel 5-ig. Kivételt ez alól a munkavégzés, egészségügyi okok, az egyéni séta vagy sport jelenthet. A betegségen már átesett vagy beoltott, védett személyek felmentést kapnak a kijárási korlátozás alól. Jelenleg összesen hat ilyen körzet van az országban, Baden-Württembergben, Bajorországban és Thüringiában.

További enyhítések lépnek életbe Horvátországban, a korábbi huszonöt fő helyett száz főig lehet nyilvános rendezvényeket és összejöveteleket tartani, zárt térben engedélyezik a sportolást, valamint az éttermek számára a beltéri kiszolgálást, és a határátlépésen is könnyítenek a kiskorúak számára.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek