A megszűnés határán a Jobbik, az EP-választástól várják a megoldást

Óriási összegekre büntette a pártot az Állami Számvevőszék, de a párt nem adja fel.

Diktatúrával szemben kell harcolnunk tovább, mert mi bonthatjuk le a NER-renszert – mondta Szilágyi György, a Jobbik frakcióvezető-helyettes szóvivője, a kongresszust követő sajtótájékoztatón – írja a hvg.hu.

A Jobbik rendkívüli kongresszusát azért hívták össze, mert az Állami Számvevőszék többször is százmilliós összegekre bírságolta, és ezzel a megszűnés határára sodorta a pártot.

A szóvivő a párt megszűnésére vonatkozó kérdésekre következetesen azt válaszolta, eszükben sincs megszűnni, őket maximum a Fidesz akarja megszüntetni. Kijelentette, az európai parlamenti választáson múlik, hogy

be lehet-e tiltani a Jobbikot

, mert ha ott jól szerepel a párt, akkor nem sikerül a Fidesz terve.

Hozzátette, a rövidtávú céljuk tovább fog erősödni a következő 10 hónapban. A hosszú távú cél pedig nem lehet más, mint a középosztály megerősítése, mert jelenleg kétezer NER-család él jól az országban és 150 ezer ember, aki ezt kiszolgálja. Azt is megjegyezte, fontosak a pártközi egyeztetések, de jelenleg az LMP-vel tudnak komolyabban tárgyalni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet