Két baleset egy napon.
Két, személyi sérülés nélküli közlekedési baleset is történt hétfőn Szombathelyen.
A 11-es Huszár úton haladt a belváros felé egy DAF kisteherautó. A Szófia utcából, az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére egy Volkswagen személyautó hajtott elé, a menetirány szerinti jobb oldalról. A DAF vezetője fékezett, de a két jármű összeütközött.
A 11-es Huszár úton torlódás alakult ki. A forgalom rendőri irányítás mellett haladt.
A Volkswagent vezető férfi a kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy elnézett balra és látta a jobbra indexelő kisteherautót. Ezután jobbra tekintett, ahonnan éppen nem érkezett semmi, ezért kihasználta a kínálkozó lehetőséget és elindult. Amikor újra balra nézett, akkor már látta, hogy a teherszállító nem kanyarodik, de addigra már késő volt. A 11-es Huszár útra nehéz a balra kanyarodás csúcsidőben, a jellemzően nagy forgalom miatt.
Megkérdeztük a DAF vezetőjét is, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy működött-e az irányjelzője. Mint mondta, ebben a modellben nem ugrik vissza automatikusan az irányjelző kar. Elképzelhetőnek tartja, hogy valóban jobbra indexelt.
Ilyen esetekben azonban az elsőbbség meg nem adása a súlyosabb szabálysértés, a megtévesztő jelzés használatával szemben.
Az elsőbbségadásra kötelezett járművezetőnek meg kell győződnie arról, hogy a másik jármű valóban arra közlekedik-e, amerre azt jelzi és csak ezután hajthat be a kereszteződésbe. Ez a hiba a VW vezetőjének a bírság mellett 6 előéleti pontot is jelentett.
Figyelmetlenül indult el az Audi
A Paragvári utcában haladt a Bartók Béla körút irányába egy Opel személygépkocsi hétfőn délután, amikor egy öbölben parkoló Audi váratlanul elindult.
A két jármű érintőlegesen ütközött. Személyi sérülés nem történt.
Az Audit vezető férfi nem kívánt válaszolni a kérdésünkre, az Opel vezetője viszont elmondta, hogy már nem volt esélye elkerülni az ütközést. A középkorú férfinak ez volt az első balesete.
A helyszínen kisebb torlódás alakult ki.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!