Javában tart a szombathelyi Jókai utca felújítása, az utcát még májusban zárták le a Gagarin és a Kálvária utcák közti szakaszon. Az úttesten már ott van egy aszfaltburkolat, és a napokban lerakták a szegélyköveket is.
Egy olvasónk viszont azzal keresett meg minket, hogy a már lerakott szegélyköveket néhány részen újra felbontották, és ezt furcsállta, mert szerinte plusz költséggel jár, és a munka is később fejeződik be így.
Kimentünk a helyszínre, és mi is azzal szembesültünk, hogy a szegélyköveket néhány részen valóban felszedték, jellemzően a csatornanyílások mellett.
Sikerült beszélnünk a kivitelező cég egyik munkatársával, aki azt mondta, szó sincs arról, hogy a már elkészült utat bontottak volna fel. Az úttesten jelenleg csak az alap aszfaltburkolat van, erre jön később még az úgynevezett kopóréteg, vagyis további aszfalt.
A munka ezen szakaszában mérik meg az úttest lejtését, azért, hogy később a csapadékvíz a csatornanyílásokba folyjon. A szegélyköveket azért szedték fel, mert úgy tudják elvégezni a szükséges korrekciókat. Jelenleg éppen ezt csinálják.
Hozzátette, ez nem jelent plusz költségeket és csúszást sem, egy nap alatt végeznek vele. Várhatóan a jövő hét végén, vagy a következő hét elején terítik le a felső aszfaltréteget, majd a burkolati jelek festése következik.
A szakember számításai szerint július végére befejeződik a Jókai utca felújítása.
915 millióból hét utat újítanak fel
Még április végén jelentették be a városházán, hogy 915 millió forint uniós támogatást nyertek el egy pályázaton, ebből hét utcát újítanak fel, köztük az említett Jókai utcát. A pénzből a következő utcák is megújulnak:
A munkát a Márton Áron utcában, a Jókai utcában, valamint a Vépi úton kezdődik meg, a teljes programot december 31-ig kell befejezni.